Élet-Stílus

Végső búcsút vettek Illovszkytól

admin
admin

2008. 10. 10. 17:15

Ezernél is több rokona, barátja, játékostársa, tanítványa, valamint szurkolója kísérte el utolsó útjára pénteken a Farkasréti temetőben Illovszky Rudolfot, a Vasas és a magyar labdarúgás szeptember 23-án elhunyt legendáját.

A római katolikus szertartás előtt a ravatalnál 8-10 fős csoportokban, néma főhajtással búcsúzhattak el a kiváló futballistától és rendkívül sikeres edzőtől a rá emlékezők.

Többek között lerótta kegyeletét Buzánszky Jenő, Grosics Gyula, Dunai Antal, Várhidi Pál, Albert Flórián és Mészöly Kálmán, továbbá Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Kisteleki István és Elbert Gábor, a magyar szövetség (MLSZ) elnöke és főtitkára, valamint Orbán Viktor korábbi miniszterelnök és Deutsch Tamás volt sportminiszter.

Az MLSZ nevében Szepesi György, a Vasas részéről Katona Máté búcsúzott el a 86 évet élt mestertől. A kiváló szpíker csodás játéktudása mellett Illovszky emberi nagyságát, megtörhetetlen kitartását és lelkesedését méltatta. Katona kiemelte klubhűségét, s hogy az ő személye adott erőt akkor is a Vasas-családnak, amikor a labdarúgócsapat megszűnt, ő volt az, aki bízott szeretett együttesének feltámadásában.

GALÉRIA

GALÉRIA

A pénteki gyászszertartáson az idősebbek könnyeikkel küszködve hallgatták a búcsúbeszédeket, a fiatalabbak pedig a piros-kék sáljukat szorítva mély tisztelettel adóztak az angyalföldi klub halhatatlanja, a Fáy utcai Vasas-pálya névadója előtt.

Mielőtt végső nyugalomra helyezték volna a sportembert, a koporsót borító Vasas-zászlót a jelenlegi csapat tagjai levették és összehajtották, hogy az egyesület örökre megőrizze a legenda, Illovszky Rudolf emlékét.

A szakember háromszor játszott a válogatottban, s még aktív futballistaként kezdett el edzősködni a Vasas serdülőcsapatánál. Játékosként is az angyalföldi klubot erősítette, 270 bajnoki mérkőzésen 87 gólt szerzett Kétszer volt szövetségi kapitány – 1966 és 68, valamint 1971 és 74 között -, s az ő irányításával lett ezüstérmes a válogatott az 1972-es müncheni olimpián, illetve negyedik ugyanebben az évben a belgiumi Eb-n.

Az angyalföldiekkel edzőként kétszer nyert Közép-európai Kupát, négyszer magyar bajnokságot, egyszer kupát. 1995-ben, hetvenhárom évesen bravúrosan megmentette a klubot a kieséstől, holott már mindenki leírta a Vasast. Amíg tudott, rendszeresen kijárt a szeretett csapatának mérkőzéseire.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Fotó: 24.hu / Bielik István
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.