Élet-Stílus

A társak hisznek Kárpáti Györgynek

Kárpáti György vízilabdázó volt csapattársa, Gyarmati Dezső és Dömötör Zoltán nem hiszi el, hogy a háromszoros olimpiai bajnok ügynöki tevékenységet folytatott volna a Kádár-rendszerben.

Erről szerdán nyilatkoztak az MTI-nek, miután Kárpáti Györgyről a Hírszerző hírportál azt írta, hogy a Kádár-rendszerben ügynöki tevékenységet végzett. Kárpáti György közölte: semmi nem igaz a vádból. Gyarmati Dezső az MTI-nek csak annyit mondott, nem hiszi el a vádakat, és nem hajlandó az ügyről többet beszélni.

Dömötör Zoltán úgy nyilatkozott: harminc vagy negyven éven át együtt tevékenykedett Kárpáti Györggyel, sosem tapasztalt olyasmit, ami ügynöki tevékenységre utalt volna. „Szerintem ez valami tévedés lehet, vagy rosszindulatú megjegyzés. Gyurika mindig vicces személy volt, lehet, hogy viccelődve mondott olyan dolgokat, amiket esetleg egyesek, akiknek tényleg ez volt a feladatuk, úgy értékeltek, hogy valami ilyen tevékenységet csinált. Én nem tudok erről” – tette hozzá.

Pert indít a honlap ellen (MTI)

Pert indít a honlap ellen (MTI)

Mint mondta, Kárpáti Györgyöt kedves, barátságos, társasági embernek ismeri, szerinte nincs normális alapja az ügynökmúltról szóló „rémhírnek”. Az soha nem merült fel a csapaton belül, hogy besúgó lenne köztük – közölte Dömötör Zoltán.

Az internetes portál a birtokába került, a sportoló „szolgálati útját” összefoglaló, úgynevezett 6-os karton alapján állítja azt, hogy Kárpáti ügynök volt.

Kárpáti György az MTI megkeresésére úgy nyilatkozott: nem igaz az, amit a honlap állít, és becsületsértési pert indít. Arra a kérdésre, miért állítják ezt róla, válaszként felolvasta a cikk egy bekezdését, amely nyilvános politikai szerepvállalását taglalja. E szerint Kárpáti György „politikai szerepet csak az ezredforduló után vállalt; 2002 után Orbán Viktor mögött tűnt föl mint Fidesz-rendezvények színpadi kelléke; 2003-tól a Fidesz kulturális tagozatának sportszekciójában tevékenykedik”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik