Élet-Stílus

Turi Györgynél folytatná a lengyel olimpiai bajnok

A Kőbánya SC-ben, a Pekingben háromszoros olimpiai ezüstérmes Cseh László mesterénél, Turi Györgynél szeretne a jövőben edzeni Otylia Jedrzejczak, a lengyelek olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszóklasszisa.

A 200 m női pillangó korábbi egyeduralkodójának, volt világcsúcstartójának esetleges átköltözése ügyében a lengyel szövetség kereste meg a magyar szövetség (MÚSZ) vezetőit a pekingi ötkarikás játékokat követően.

A 24 éves Jedrzejczak a kínai fővárosban hírnevéhez méltatlanul szerepelt, hiszen fő számában csak negyedik lett a döntőben, 100 m pillangón – mely távon korábban szintén több világversenyes érmet szerzett – pedig még az elődöntőbe sem jutott be, csupán a 17. időt érte el.

Ruza József, a MÚSZ főtitkára az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a lengyelek megítélése szerint a környezetváltozás esetleg segítene versenyzőjükön. „Abban maradtunk velük, hogy írásban is elküldik hozzánk a kérésüket, s ha megjött a levél, megvizsgáljuk, mit tehetünk.”

Pekingben csalódást okozott (MTI/EPA)

Pekingben csalódást okozott (MTI/EPA)

Turi György elmondása szerint örömöt és büszkeséget érzett, amikor Jedrzejczak és trénere először hozzáfordult az ötlettel. “Ez még a pekingi olimpián történt, ott kerestek meg első ízben, majd az olimpia végén még egyszer beszélgettünk a közös munka lehetőségéről. Én azt tanácsoltam Jedrzejczaknak, hogy előbb pihenjen, töltődjék fel, és ha még mindig úgy gondolja, hogy komolyan szeretne nálam készülni, akkor térjünk vissza a dologra. A jelek szerint úgy gondolják, de hiába van meg bennem a hajlandóság, a kérdésben egyedül nem dönthetek, szükség van a magyar szövetség válaszára, álláspontjára. Én fegyelmezett, a játékszabályokat tiszteletben tartó, felelősségteljes vezetőedző vagyok, akinél ráadásul ott van már a két legjobb hazai női pillangós, Dara Eszter és Kovács Emese is. Három ásszal együtt dolgozni nem kis feladatot jelentene, amellett nem is egyszerű helyzetet teremtene. Egyelőre várom a fejleményeket.”

Arra a kérdésre, hogy mi a helyzet legeredményesebb tanítványával, a Peking után pihenőjét töltő Cseh Lászlóval, Turi György így válaszolt: “Hosszas egyeztetés után végül is úgy döntöttünk, hogy Laci is indul a decemberi rövidpályás Európa-bajnokságon, Rijekában. Beláttam, hogy az úszószövetségünknek szüksége van a tanítványom Eb-részvételére, s egyeztetve vele és Kiss László szövetségi kapitánnyal, bejelenthetem, hogy Cseh László is ott lesz az év végi, 25 méteres medencében zajló kontinensviadalon. Persze nem fog számokat halmozni, s még majd ez után döntjük el, egyáltalán miben álljon rajthoz.”

Cseh László megerősítette, hogy indul a horvátországi Eb-n, azt azonban még maga sem tudja, melyik számban. “Ezt meg kell beszélnem az edzőmmel. Ami biztos: a novemberi rövidpályás országos bajnokságon nem állok rajthoz, s egyelőre folytatom az olimpia utáni pihenőmet.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik