Élet-Stílus

Raúl duplájával mentett pontot a Real

A Real Madrid nem bírt az Espanyollal a spanyol labdarúgó-bajnokság 6. fordulójában, a veterán Raúlnak köszönheti, hogy egyáltalán pontot szerzett.

Az Espanyol bátran és jól futballozott, így megérdemelten szerzett pontot a Real Madrid otthonában. A kisebbik barcelonai együttes kétszer is megszerezte a vezetést a Bernabeuban, előbb Tamudo értékesített egy büntetőt (higgadtan helyezett a kapu bal oldalába), majd 1-1-nél egy kiváló keresztpassz után Luis Garcia közvetlen közelről kanalazta kapuba a labdát.

A Real Madridot Raúl mentette meg. A veterán csatár – aki ismét bizonyította, hogy helye van a királyi gárdában – fejjel és lábbal is eredményes volt. Sergio Ramos beadása után nyolc méterről bólintott a bal alsó sarokba (ezzel volt 1-1), majd a tehetetlen vendégvédők között a bal alsó sarokba lőtt.

Bernd Schuster, Real edzője hálás lehet Raúlnak (realmadrid.com)

Bernd Schuster, Real edzője hálás lehet Raúlnak (realmadrid.com)

A folytatásban ugyan mind a két oldalon akadtak még helyzetek, de az eredmény nem változott. Az Espanyol edzője, Bartolome Marquez elégedett volt az egy ponttal. „Bátrak voltunk, mint mindig, ezúttal is támadólag léptünk fel. Ez a filozófiám, én ragaszkodom a támadófutballhoz, akkor is, ha esetleg ez lesz vesztem” – mondta a szakvezető.

A tabellát vezető Valencia sorozatban negyedik meccsét nyerte meg, ezúttal a Real Valladolid otthonában jutott három ponthoz. A győztes gólt Manuel Fernandes szerezte: 19 méterről lőtt a bal alsó sarokba.

A Sevilla a Ramón Sánchez Pizjuánban simán, négy góllal verte Athletic Bilbaót, míg az újonc Sporting Gijon öt vereség után végre megszerezte első pontjait, miután 2-0-ra legyőzte a házigazda Mallorcát. Az Osasuna egy 92. percben kapott góllal veszített a Racing Santanderrel szemben. A pamplonaiak magyar légiósát, Vadócz Krisztiánt nem nevezték a mérkőzésre.

Primera División, 6. forduló:
Real Madrid-Espanyol 2-2 (2-2)
Gól: Raúl (25., 45.), ill. Tamudo (21., 11-esből), Luis Garcia (31.)

Real Valladolid-Valencia 0-1 (0-0)
Gól: Fernandes (54.)

Deportivo La Coruna-Numancia 1-0 (1-0)
Gól: Lafita (13.)

Getafe-Almería 2-2 (0-0)
Gól: Uche (68.), Casquero (71.), ill. Negredo (87.), Chico (91.)

Osasuna-Racing Santander 0-1 (0-0)
Gól: Valera (92.)
Kiállítva: Plasil (39., Osasuna)

Real Mallorca-Sporting Gijon 0-2 (0-1)
Gól: Carmelo (12.), Canella (50.)

Recreativo Huelva-Málaga 0-4 (0-2)
Gól: Eliseu (1., 62.), Baha (40.), Duda (48.)

Sevilla-Athletic Bilbao 4-0 (2-0)
Gól: Kanoute (26.), Renato (40.), Correia (76.), Chevanton (81.)

Szombaton játszották:
Barcelona-Atlético Madrid 6-1
Villarreal-Real Betis 2-1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik