Élet-Stílus

Talmácsié az ötödik rajtkocka

Talmácsi Gábor sérülten motorozva az ötödik rajthelyet szerezte meg a 125-ös géposztály Japán Nagydíján. A kategória magyar címvédője elégedett.

A vb-pontversenyben jelenleg harmadik Talmácsi Gábor két hete, Indianapolisban bukott, ennek következtében bal kezében eltört a sajkacsont, és a sérült részt később csavarokkal rögzítették. Ráadásul a Japán GP pénteki szabadedzésén a könyöke is megsérült, néhány öltéssel össze kellett varrni.

Talmácsi kezében erős fájdalmakkal teljesítette a tegnapi első időmérőt – azon hetedik lett -, és a szombati gyakorlás után a csapattal és a menedzserével folytatott megbeszélésen az is felmerült, hogy nem indul a vasárnap, inkább a hátralévő futamokra tartalékol. Később azonban elvetették ezt az ötletet.

Mivel használt az újfajta kezelés, amit kapott, a magyar motoros biztosan ott lesz a rajtnál, méghozzá előkelő helyről vághat majd neki a versenynek.

A második időmérőn ugyanis sikerült javítania: az ötödik helyet szerezte meg. Ez pedig a körülményeket figyelembe véve bravúros teljesítmény.

Az élről a pontversenyben vezető francia Mike di Meglio indul a 21 körös futamon.

Talmácsi ott lesz a rajtnál (MTI/EPA)

Talmácsi ott lesz a rajtnál (MTI/EPA)

„Nagyon boldog és elégedett vagyok az ötödik hellyel. Azt viszont nem tudom, milyen formában tudok majd versenyezni a futamon, hiszen vannak még fájdalmaim és nem elég erős a kezem, főleg féktávokon, de a motorom kitűnően működött. Nagyon gyors volt és a kanyarokban is nagyon jól viselkedett. A kezem miatt egészen másképpen kell majd motoroznom, nem tudom mennyire fogok elfáradni a végére, de kiadom magamból a maximumot és meglátjuk, ez mire lesz elég” – így Talmácsi.

Japán Nagydíj
125 kcm, 2. szabadedzés:
1. Bradley Smith (brit, Aprilia) 1:58.695
2. Sandro Cortese (német, Aprilia) +0.066
3. Mike Di Meglio (francia, Derbi) +0.279

11. Talmácsi Gábor (Aprilia) +1.649

125 kcm, 2. időmérő:
1. Mike Di Meglio (francia, Derbi) 1:58.678
2. Stefan Bradl (német, Aprilia) +0.381
3. Nicolas Terol (spanyol, Aprilia) +0.426

5. Talmácsi Gábor (Aprilia) +0.501

MotoGP, 3. szabadedzés:
1. Casey Stoner (ausztrál, Ducati) 1:47.357
2. Jorge Lorenzo (spanyol, Yamaha) +0.164
3. Valentino Rossi (olasz, Yamaha) +0.435

MotoGP, időmérő:
1. Jorge Lorenzo (spanyol, Yamaha) 1:45.543
2. Casey Stoner (ausztrál, Ducati) +0.288
3. Nicky Hayden (amerikai, Honda) +0.428
4. Valentino Rossi (olasz, Yamaha) +0.517

250 kcm, 2. szabadedzés:
1. Marco Simoncelli (olasz, Gilera) 1:52.206
2. Aojama Hirosi (japán, KTM) +0.038
3. Julian Simon (spanyol, KTM) +0.120

23. Tóth Imre (Aprilia) +4.278

250 kcm, 2. időmérő:
1. Marco Simoncelli (olasz, Gilera) 1:51.473
2. Hirosi Aojama (japán, KTM) +0.246
3. Alex Debon (spanyol, Aprilia) +0.285

24. Tóth Imre (Aprilia) +5.642

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik