Élet-Stílus

A huligánok mellé álltak a Crvena zvezda vezetői

A szerb igazságügyi, valamint ifjúsági és sportügyi minisztérium éles hangú nyilatkozatban ítélte el a belgrádi Crvena zvezda labdarúgóit és vezetőit, akik támogatásukról biztosítottak egy súlyos bűncselekményért elítélt szurkolót, s további erőszakra buzdítva tüntettek mellette.

A 20 éves Uros Misic a hétvégén azért kapott tíz év börtönbüntetést, mert tavaly a Crvena zvezda-Hajduk Kula meccs után – társaival a pályára berontva – egy ezer fokon égő fáklyát nyomott egy rendőr arcába, a zekéje alá nyúlt vele, végül a szájába akarta dugni, amivel életveszélyes sérüléseket okozott.

A Crvena zvezda magukat “Daliáknak” nevező szurkolói – nagy ellenlábasaik, a belgrádi Partizán hívei “Sírásók” néven ismertek – már a bírósági tárgyaláson botrányt keltettek.

Szombaton a Jagodina elleni mérkőzésre minden zvezda-játékos “Igazságot Urosnak!” feliratú pólóban vonult ki az öltözőből. Pályára lépés előtt még hergelték egy kicsit az egyébként is feldühödött híveket, majd harsány diadalkiáltások kíséretében a szurkolótábornak dobták trikóikat. Másnap a klub vezetői és játékosai közös közleményben mondtak köszönetet hűséges híveiknek, s ítélték el a Misic ellen elkövetett “igazságtalanságot”.

A nemzetközi szövetség (FIFA) fegyelmi bizottsága elítélte a történteket, hozzátéve: ha a Crvena zvezda nemzetközi mérkőzést játszott volna, akkor a FIFA hivatalosan is állást foglal, de mivel hazai meccsről van szó, a szerb szövetségtől vár határozott reagálást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik