Élet-Stílus

Ezrével pusztulnak a fecskék

A hideg, esős időben tömegesen pusztulnak a fecskék, a túlélők utak mellett, hidak alatt és erkélyeken keresnek menedéket: Pakson egyetlen teraszon 200 madár zsúfolódott össze. Tavaly a hasonló időjárás miatt 4000 fecske pusztult el.

A hideg, esős időben elbújnak a fecskék egyetlen táplálékforrásának számító repülő rovarok. Az apró testű madarak nem bírják a hideggel párosuló éhezést, hamar felélik zsírtartalékaikat, és napok alatt elpusztulnak. Az őszi vonulás előtt a madarak akár testsúlyuk megkétszerezéséhez elegendő zsírt halmoznak fel, ám ez a jelen helyzetben nem elég – mondta el a FigyelőNetnek Berényi Zsombor, a Magyar Madártani Egyesület munkatársa.

Ázott, éhes és fázik - KÉPGALÉRIA

Ázott, éhes és fázik – KÉPGALÉRIA

A hazai fecskék már szeptember elején, a hónap első hetében útra keltek. A most szorult helyzetbe került madarak Észak-Európából tartanak Afrika felé, Magyarországon, mint útjuk egyik állomásán érte őket a front. A hideg elől hidak alá bújnak, utak szélén, házfalak mellett keresik a betonból kiáradó gyenge hőt, szellőzőkben próbálnak felmelegedni. A napokban gyakran látni őket tömegesen ilyen helyeken, egy paksi erkélyen például 200 fecske keresett védelmet. Ezért az éhségen kívül sok áldozatot szednek a nagyobb felületű ablakok, a szellőzők útvesztői és az autók – mondja a szakértő.

Az elmúlt napokban mintegy 500 madár pusztulásáról szerzett tudomást az MME, de ez a szám biztosan nőni fog. Tavaly, a hasonló időjárási körülmények miatt három-négyezer fecske pusztult el. A madarászok arra kérnek mindenkit, hogy fogják be, és tegyék dobozba a legyengült madarakat, és táplálják, míg jobbra nem fordul az idő: a tojással kikevert túró, a macskaeledel, vagy a lisztkukac tökéletesen megfelel.

Gyülkeznek - KÉPGALÉRIA

Gyülkeznek – KÉPGALÉRIA

A fecskék egyébként naponta 150 kilométert is megtesznek, egyes kutatások szerint egy hónap alatt elérik dél-afrikai telelőhelyüket. Máig nem tisztázott teljesen, hogy mi alapján döntenek az indulásról. A nappalok rövidülése, a hűvösebb idő és a kevesebb táplálék valószínűleg mind szerepet játszik. Csapatban vágnak neki az útnak, ha augusztus végén távvezetéken gyülekező fecskéket látunk, biztosak lehetünk benne, hogy ők együtt teszik majd meg az utat. Azaz nem mindegyik, mert az időjárástól függően akár 40 százalékuk is elpusztulhat út közben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik