Élet-Stílus

Botrány a tatai edzőtábor körül

A tatai edzőtábor vezetője, Orbán István a gyanú szerint az olimpiai szobor kivitelezőitől jogosulatlanul kért fejenként negyedmillió forintot, és a klímaszerelőket annak fejében juttatta volna megbízáshoz, ha épülő házába ingyen szerelik be a légkondicionálót.

Horváthné Varga Erzsébet megyei főügyészhelyettes elmondta, az igazgatónak garanciaérvényesítési joga volt a szoborra, melyet a kivitelezők kárára akart érvényesíteni, ha nem fizetik ki a kért összeget – írja a Komárom-Esztergom megye egyik napilapjára, a 24 Órára hivatkozó MTI.

A vezető terhére rótták azt is, hogy az általa kijelölt személyek ingyen fogyaszthattak a létesítmény büféjében, amennyiben az üzemeltető ezt nem vállalta volna, másik céggel kötöttek volna szerződést.

Orbán István csütörtöki őrizetbe vétele után részletes vallomást tett, azonban a bíróság elrendelte előzetes letartóztatását, mivel információi szerint a gyanúsított törekedett meghiúsítani a büntetőeljárás sikerét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik