Élet-Stílus

Bravúros sikert arattak a kosaras fiúk

admin
admin

2008. 09. 06. 21:49

A magyar férfi kosárlabda-válogatott remek hajrával bravúros győzelmet aratott Bulgária csapata felett Salgótarjánban, az Európa-bajnoki selejtező ötödik fordulójában.

A salgótarjáni közönségnek szemlátomást nem szegte kedvét a nemzeti csapat szerdai, ugyanitt Finnországtól elszenvedett fiaskója, ugyanis a három nappal ezelőttihez hasonlóan ismét megtöltötte a Városi Sportcsarnokot. A remek hangulaton valamelyest rontott, hogy Simon Balázs ezúttal át sem öltözött, miután az északiak ellen ujjsérülést szenvedett. Az előjelek sem kecsegtettek sok jóval, a házigazdák egy sikerrel és három kudarccal sereghajtóként álltak az A csoportban, míg a vendégek fordított mérleggel, holtversenyben az ötös élén.

A legutóbbi meccsre emlékeztetően a rajtra ezúttal sem lehetett panasz, az akkor 8 pontig jutott Báder ontotta a kosarakat, míg a 36 évesen remeklő Sitku triplájával a 6. percben 13-4 állt a táblán. A hazaiak malmára hajtotta a vizet az is, hogy a bolgárok nem mutattak be olyan kőkemény védekezést, mint szerdán a finnek. Jött azonban az elkerülhetetlen hullámvölgy, az Angelov vezette bolgárok átmenetileg átvették a vezetést, ráadásul Kámán már három személyinél járt.

Óriási csatában nyert a válogatott (MTI)

Óriási csatában nyert a válogatott (MTI)

A folytatásban Fodor révén ismét meglódult a magyar szekér, az ellenfél Ivanov hármasaival tartotta magát. Németh távoli találata adott új lendületet, ám a nehezen összeszedett előny rendre kevésnek bizonyult, mivel a sokkal többet és jobban büntetőző Gershon-alakulat mindig “talált” egy-egy könnyű kosarat. A félidőben 47-43 volt az állás.

Az általában kritikus harmadik szakasz ezúttal is rémesen kezdődött, a bolgárok egy 12-0-s rohammal faképnél hagyták a Mészáros-együttest, amely innentől futott az eredmény után. A nézőtéri hangorkántól űzött házigazdák fantasztikus küzdőszellemmel visszatornázták magukat, és Fodor valamint az elnyűhetetlen Sitku “góljaival” fordítottak, igaz, a nyíregyházi veterán négy hibával a kispadra kényszerült.

A 70-72-ről induló zárónegyedben a vendégek záporozó triplákkal tartották az előnyt, amely a 2:47 perccel a vége előtt fogyott el (84-84). Ekkor már talpon volt az egész csarnok, zúgott a tapsorkán és a “Ria, ria, Hungária”, mégis bolgár kosár született. Három másodperc volt hátra, amikor Fodor bátran elvállalt és hibával együtt is elsüllyesztett egy hármast – megint a magyaroknál volt az előny -, majd a büntetőt szándékosan a palánkra dobta, ezzel eldőlt a meccs.

A váratlan és szenzációs diadalt arató magyarok jövő szerdán, a 6. fordulóban Olaszországban lépnek pályára.

nyilatkozatok

Mészáros Lajos szakmai igazgató:
“Szándékosan rontottuk el a végén a büntetőket, mert ha bedobjuk, az ellenfél időt kér és félpályáról jön. A fiúk taktikailag és mentálisan is nagyszerű teljesítményt nyújtottak, még a csereemberek is hozzátették a magukét. A következő három meccsünkön nem mi leszünk az esélyesek, de ez nem jelenti azt, hogy nem próbálunk meg nyerni!”

Fodor Márton:
“Az utolsó támadást Németh Isti vezette fel, és azt beszéltük meg, hogy az vállalja, aki a legjobb formában van. Nem mondom, hogy szerencsétlen dobás volt, lefaultoltak, így nem is láttam, hogy bement-e. Fantasztikus meccsen vagyunk túl.”

Európa-bajnoki selejtező, A csoport, 5. forduló:
Magyarország- Bulgária 87-86 (20-19, 27-24, 23-29, 17-14)
Pontszerzők: Németh 19, Fodor 17, Sitku 13, Báder 12, Simon L. 10, Kámán 7, Molnár 5, Ferencz 3, Horváth 1, illetve Angelov 21, Ivanov 16, Sztojkov 15, Videnov 12, Dzsaber 10, Georgiev 9, Kosztov 3

További eredmény:
Szerbia-Olaszország 72-52

Az állás:
1. Szerbia 9 pont/5 mérkőzés
2. Bulgária 8/5
3. Magyarország 7/5
4. Finnország 6/4
5. Olaszország 6/5

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Barcelona, 2017. augusztus 17.
A terrortámadásban használt furgon közelében rendõrök Barcelonában 2017. augusztus 17-én, miután a fehér furgon a járdára hajtott és járókelõket gázolt el a katalán fõváros Las Ramblas negyedében. Legalább tizenkét ember életét vesztette, mintegy nyolcvanan megsebesültek. (MTI/AP/Manu Fernandez)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.