Élet-Stílus

A Real és a Bayern idén takarékoskodott

A hétfő éjszaka lezárult átigazolási időszaknak egyértelműen az angol klubok a nyertesei, no meg a Milan. A spanyolok és a németek visszafogottabban szerződtettek új játékosokat.

Az angoloknál a négy nagyból – Manchester United, Chelsea, Liverpool, Arsenal – előbbi kettő halászta el a nagyobb nevet.

Ismét az angolok voltak a legköltekezőbbek

A bajnok manchesteriek az utolsó pillanatra tartogatták a slusszpoént, Berbatov megszerzése a szigetországi piac talán legnagyobb „fogása”.

A Leverkusennél és a Tottenham csapatánál is kiválóan szereplő bolgár támadóval az amúgy is bombaerős BL-győztes nemcsak Angliában törekedhet hegemóniára: taktikailag és technikailag is bevetésre kész, az sem lenne meglepő, ha első bajnokiján megszerezné első találatát vörös mezben.

Berbatov hétfőn lett a Manchester United játékosa (AP)

Berbatov hétfőn lett a Manchester United játékosa (AP)

A Liverpool sem volt rest. Rafael Benítez a csatársort, a középpályát és a védelmet is megerősítette.

Az érkezők közül az ír Robbie Keane, de a spanyol Albert Riera és az olasz Andrea Dossena is csapata erőssége lehet. A távozók listája sem intézhető el egy legyintéssel, hisz a norvég Riise és az angol válogatott Crouch rendszerint kezdő volt, míg az ukrán Voronyin rendszerint csereként jutott szóhoz.

Az Arsenalnak a veszteséglistája számottevő. Lehmann hazatérése talán kevéssé érinti a csapatot, ellenben a középpályán két meghatározó játékos, a fehérorosz Hleb és a francia Flamini pótlása nehéz lesz, de a brazil Gilberto Silva kiválása is érzékeny deficit. A védelemből Traore és Senderos ment, érkezett a manchesteri Silvestre. Arséne Wenger legnagyobb akvizíciója – több ígéretes tinédzser mellett – a francia Nasri, a fiatal középpályás máris letette névjegyét.

A Chelsea felemás bevásárlást zárt. Három – ebből két válogatott – portugál futballista érkezett: Decóval egyértelműen erősödött a kékek amúgy sem gyenge lábakon álló középpályája, s a támadásokban is szemfüles Bosingwa is tovább bővíti az együttes taktikai repertoárját. Fábio Paim ideje alighanem később jön el.

A világ legdrágább kerete azonban markáns változáson esett át. Makeléle, Sevcsenko, Pizarro, Boulahrouz és Wright-Phillips – a nevesebb távozók. Utóbbi visszatért a Cityhez, ráadásul a manchesteriek az utolsó pillanatban a brazil Robinhót is elhalászták a londoniak orra elől.

Robinho végül nem a Chelsea, hanem a Manchester City játékosa lett (AP)

Robinho nem a Chelsea, hanem a Manchester City játékosa lett (AP)

Mark Hughes csapata az idén nyáron a képzeletbeli angol érték-tabella ötödik helyére lépett előre – ebben a Real Madrid sztárjának megszerzése jókorát nyomott a latban.

De az argentin Zabaleta, a fent említett Wright-Phillips, valamint a belga Kompany és az olimpián jó benyomást keltő brazil Jo is egyértelmű erősítés. A távozók listájáról az Európa-bajnokságon kiválóan futballozó horvát Corluka neve kívánkozik az élre, míg az olasz Bianchi és a görög Szamarasz sem vallott szégyent a City mezében.

Olasz rekord

Az olasz élvonalban ötéves rekord dőlt meg, miután a húsz futballklub összesen 444,7 millió eurót költött a nyáron játékosvásárlásra. A La Repubblica című napilap értesülése szerint a Serie A ezzel második az angol Premier League mögött, megelőzve a spanyol Primera Divisiónt. Összehasonlításul: a német Bundesliga 18 egyesülete csupán 150,9 millió eurót fordított új labdarúgók megszerzésére.

Quaresma Mourinho külön óhajára került Milánóba (Getty)

Quaresma Mourinho külön óhajára került Milánóba (Getty)

A legmélyebben a címvédő Internazionale nyúlt a zsebébe, amely 72,1 millió eurót fizetett ki, miközben csak 10,85 milliót keresett az eladásokból. A vasárnap megszerzett Quaresma 18.5, Muntari 15, míg Mancini 13 millió euróba került – az eladási listán Pelé volt a legdrágább, a Quaresma cseréjeként 6 millió eurót ért.

A szomszédvár Milan 54 millióért vásárolta meg többek között Andrij Sevcsenkót és Ronaldinhót, míg 26 futballistájának értékesítésén 40,95 milliót keresett. A Ronaldinhóért a Barcelonának kifizetett 21 millió nem rossz ár annak tükrében, hogy Gilardino és a Zaragozának lepasszolt Oliveira összesen 24 milliót hozott a konyhára.

Ronaldinho a Milan elnöke és a Barca elnöke társaságában (MTI)

Ronaldinho a Milan elnöke és a Barca elnöke társaságában (MTI)

A milánóiakat meglepetésre nem a Juventus vagy a Roma, hanem a Fiorentina követi: a toszkánok 51,1 milliót szántak erősítésre, ám az ellenoldalon mindössze 2,2 milliót kasszíroztak. A 14 millióért érkező Gilardino mellett a brazil Melo és a perui Vargas 12-12 millióba került, de a montenegrói csodagyerek, a 18 esztendősként máris kész játékosnak számító Jovetic is 8 milliót kóstált. A bevételi oldal nem igazán bővült, hisz a nevesebb futballisták közül a cseh Ujfalusi, valamint Liverani, Vieri és Lupatelli is lejárt szerződés után távozott.

A Juventus „óvatos duhaj” taktikát alkalmazott a bevásárlásában – bár az Amauriért kipengetett 22.8 millió euró idei olasz csúcs. Poulsenért 10 milliót kapott a Sevilla, Manninger 2.5 millióba került – ám a távozókért (Nocerino, Palladino, Lanzafame, Mirante, Volpato) befolyt összeg miatt a piemontiak csak 16.8 millió euró mínusszal zárták a bevásárlást.

A rómaiak még kevesebbet, 11.7 milliót vesztettek. Legdrágább befektetésük a fiatal francia, Menez, ő 10.5 millió eurót ért. Julio Baptista 9, Riise ötmillióba került – a másik oldalon Manciniért 13 milliót, Giulyért 2.5-öt kaptak a „farkasok”.

A La Repubblica ugyanakkor kiemeli, hogy a klubok egyúttal növekvő adósságállományt is “tolnak maguk előtt”, az élvonal teljes tartozásának egyharmada például a leginkább költekező Intert terheli…

—-Idén nem szórták a pénzt: a Real és a Bayern—-

A spanyol bajnokságban a Real Madrid és a Barcelona is inkább gyengült mint erősödött.

A sztárok távozása ellenére: katalán mínusz

Pedig a katalánok 41.06 milliónyit költöttek: a távozókért – köztük a brazil Ronaldinho, a portugál Deco, az olasz Zambrotta, a mexikói Dos Santos, Oleguer, a francia Thuram kapott 49.5 millió eltörpül az újonna érkezettekért kifizetett 90.5 mellett. A brazil Dani Alves 32-, az uruguayi Cáceres 16.5, a fehérorosz Hleb 15, és a mali Keita 14 millióért ölthette magára a gránátvörös-kék mezt, de a brazil Henrique 8 millióba, Piqué ötbe került.

Legnagyobb riválisával ellentétben a Real Madrid plusz 25.3 millióval zárt. A brazil Robinho 42 milliót, honfitársa Julio Baptista 9 milliót, míg az egyenlítő guineai Balboa illetve Soldado négyet-négyet hozott. A legdrágább madridi igazolásként a 15 millióba kerülő Van der Vaart érkezett, az argentin Garayért kiadott 10 millió sem kevés – ellenben De la Red (4.7 millió) és Javi García (4) kifejezetten olcsón került a spanyol fővárosba.

Van der Vaart volt a Real idei

Van der Vaart volt a Real idei “csúcsigazolása” (AP)

Az Atlético 21.450 millióval terhelte büdzséjét. A drágábbak közül a holland Heitinga és a francia Sinama -Pongolle 10-10 milliót jelentett – a másik oldalon a Lisszabonba költöző Reyes például csak 2.65 millió gazdagította a bevételi oldalt (pedig 2007-ben még 12 millióért szerezték meg).

A fővárosiakkal ellentétben a Valencia még úgy is pozitív mérleggel zárt, hogy sikeresen verte vissza a Villáért indított „támadásokat”. 4.7 millió volt a bevétel, az új játékosok közül a brazil Renan (6 millió) volt a legdrágább, ellenben Gavilán és Arizmendi együtt 8.5 millióval, az argentin Banega 1.5 millióval gazdagította a klubot.

Csökkent a német vásárlókedv

A német piacon is visszaesett a kereslet, a Bundesliga 18 klubja összesen 150,9 millió eurót költött új labdarúgók megszerzésére. Az elmúlt hónapokban 135 játékossal erősödött bajnokság költségvetése jelentősen elmarad a tavalyi rekordtól, amely 194,4 millióra rúgott. A 2007/2008-as idény 110,2 milliós összbevétele sem dőlt meg, az egyesületek csupán 70,4 millió kasszíroztak a 148 eladott futballistáért.

A 46. Bundesliga-szezon krőzusai a Hamburger SV és a VfL Wolfsburg, amelyek a nyáron 28-28 millió eurót fordítottak bevásárlásra. Az északiak a Van der Vaartért és Kompanyért közösen kapott 23.5 millión felett is áldoztak: a brazil válogatott Thiago Neves 9.2, a Münchenből érkező Jansen 8, a szintén brazil Alex Silva 6.2, a horvát Petric 4.2 millióba került.

A Wolfsburg már-már „barcelonai magaslatokat” ostromolva 28.9 milliós mínusszal zárt – az olasz Barzagli és Zaccardo, a brazil Caiuby, a bosnyák Misimovic és a stuttgarti Gentner az új fiúk; az egykor szebb napokat látott brazil Marcelinho viszont mindössze egymillióért kelt el, vagyis tért haza Brazíliába.

A harmadik helyen a Schalke végzett 15,5 milliós kiadással, majd a Bayer Leverkusen (11,4), az újonc 1899 Hoffenheim (10,7) és a Borussia Dortmund (10,2) következik. A tavaly majd 80 milliót költő, és mínusz 43 millióval záró címvédő Bayern München mindössze a Milant erősítő olasz Oddo kölcsönvételére volt hajlandó áldozni.

Az eladott játékosokból – többek között Jansen 8, Schlaudraff 2 milliót eredményezett – 10.9 milliót nyerő bajorok ezúttal inkább a szakmai háttér miatt nyúltak mélyen a zsebükbe: a nyáron érkezett Jürgen Klinsmann és stábja a felújított, ultramodern edzőközpontban tartja már a tréningeket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik