Élet-Stílus

Magyarország is pályázik a hokivébére

A Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) benyújtotta a 2014-es világbajnokság megrendezésére vonatkozó pályázatát. A főtitkár lapunk érdeklődésére elmondta, hogy az sem gond, ha addigra kiesik a válogatott az A csoportból.

Negyedszerre pályázta meg a magyar szövetség az A csoportos vébérendezést. Az MJSZ-től származó információ szerint a két házigazda városként Budapest és Székesfehérvár szerepel az anyagban. A fővárosban a Papp László Budapest Sportaréna, míg a fejéri megyeszékhelyen egy újonnan épülő, 7000 nézőt befogadó multifunkcionális csarnok adna otthont a mérkőzéseknek.

A budapesti helyszínen kisebb átalakításokra lesz szükség, hogy adott esetben meg lehessen rendezni a világbajnoki meccseket, a székesfehérvári új létesítmény kapcsán az a legfontosabb kérdés, hogy milyen forrásokból épülhet meg. „Állami, önkormányzati, uniós forrásokra is számítunk, de az sem kizárt, hogy helyi vállalkozók állnak a projekt mögé” – nyilatkozta lapunknak Kovács Zoltán, az MJSZ főtitkára.

A csodacsapat (MTI)

A csodacsapat (MTI)

A magyarok mellett a fehérorosz, a cseh, a lett és az ukrán szövetség is beadta pályázatát. Döntés a nemzetközi szövetség jövő májusi, Bernben sorra kerülő kongresszusán lesz.

„Egyértelműen a fehéroroszok számítanak esélyesnek, hiszen Lukasenko elnök látványosan a jégkorongsport mögé állt. Számos új stadion épült az országban, a politikai helyzet viszont ellenük szólhat” – értékelt az FN-nek Kovács, aki szerint a magyar pályázat sikere sem lenne meglepetés.

„Az utóbbi időszakban számos világeseményt rendeztünk, és elfogultság nélkül mondhatom, hogy nagyon jók a referenciáink” – mondta a főtitkár, aki szerint az sem jelentene gondot, ha addigra a magyar válogatott kiesne az A csoportból. „Néhány éve a németek hasonló cipőben jártak, és akkor a nemzetközi szövetség úgy döntött, hogy egy helyett két csapatot juttat fel a legjobbak közé” – így Kovács. Véleménye szerint a magyar anyagnak az lehet a gyenge pontja, hogy nem vagyunk stabilan A csoportos csapat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik