Élet-Stílus

Japán remeklés a US Openen

admin
admin

2008. 08. 31. 10:03

A negyedik helyen kiemelt spanyol David Ferrer, a hetedikként rangsorolt argentin David Nalbandian és a hazai James Blake (9.) is kiesett férfi egyesben az amerikai nyílt teniszbajnokság harmadik fordulójában.

Ferrert jókora meglepetésre a japán Kei Nisikori múlta felül öt játszmában. Miután a japán megnyerte az első két játszmát, úgy tűnt, a negyedik helyen rangsorolt spanyol magához tér; behúzta a sorban következő két szettet.

A mindent eldöntő ötödikben 5:4-nél Nisikori a mérkőzésért adogathatott, ám Ferrer sikeresen hárított.

6:5 után viszont a japán elvette a spanyol adogatását, és egy szép fonákegyenessel kiharcolta a továbbjutást. A 18 esztendős japán országa első képviselője a US Open nyolcaddöntőjében, egyben Marat Szafin 1998-as sikere óta a legfiatalabb játékos, aki ilyen messzire jutott Flushing Meadowsban.

Ferrer a végén nem tudta tartani a lépést Nisikorival (AP)

Ferrer a végén nem tudta tartani a lépést Nisikorival (AP)

Nisikori korábban egyszer győzött le top20-as játékost, februárban James Blake-et múlta felül a szintén kemény pályás Delray Beach-i torna döntőjében.

A japán fiatalember sikere a jelek szerint nem kedvez Blake-nek: ezúttal a kilencedik kiemelt ugyan legjobb barátjától, Mardy Fishtől kapott ki. Az olimpián a svájci Roger Federert kiejtő amerikai három szettben kapott ki honfitársától.

David Nalbandian sem lehet ott a végelszámolásnál, az argentint a francia Gael Monfils, az idei Roland Garros elődöntőse múlta felül három sima szettben. Andy Murray és Jürgen Melzer öt szettes drámában döntött a továbbjutásról, a skót kiválóan profitált abból, hogy osztrák ellenfele a végjátékban a fáradtságon kívül már egy combhúzódással is szenvedett.

Murrayhez hasonlóan a svájci Stanislas Wawrinka is kétszettes hátrányból állt talpra a végére elfáradó, s szintén kezelésre szoruló olasz Flavio Cipolla ellen. A két túlórázó, Murray és Wawrinka a nyolcaddöntőben egymással mérkőzik.

A hölgyek között az esélyesek magabiztos produkciókkal rukkoltak elő, egyedül az orosz Dinara Szafina kényszerült három szettre – de végül legyőzte a svájci Timea Bacsinszkyt.

Nisikori a legnagyobb japán sikert szállította a US Openen (AP)

Nisikori a legnagyobb japán sikert szállította a US Openen (AP)

US Open, Flushing Meadows, New York
Férfiak, 3. forduló:
Nadal (spanyol, 1.)-Troicki (szerb) 6:4, 6:3, 6:0
Nisikori (japán)-Ferrer (spanyol, 4.) 6:4, 6:4, 3:6, 2:6, 7:5
Murray (brit, 6.)-Melzer (osztrák) 6:7, 4:6, 7:6, 6:1, 6:3
Monfils (spanyol, 32.)-Nalbandian (argentin, 7.) 6:3, 6:4, 6:2
Fish (amerikai)-Blake (amerikai, 9.) 6:3, 6:3, 7:6
Wawrinka (svájci, 10.)-Cipolla (olasz) 5:7, 6:7, 6:4, 6:0, 6:4
Querrey (amerikai)-Karlovic (horvát, 14.) 7:6, 7:6, 6:2
Del Potro (argentin, 17.)-Simon (francia, 16.) 6:4, 6:7, 6:1, 3:6, 6:3

Nők, 3. forduló:
S. Williams (amerikai, 4.)-Szugijama (japán, 30.) 6:2, 6:1
Szafina (orosz, 6.)-Bacsinszky (svájci) 3:6, 7:5, 6:2
V. Williams (amerikai, 7.)-A. Bondarenko (ukrán, 27.) 6:2, 6:1
Radwanska (lengyel, 9.)-Cibulkova (szlovák, 18.) 6:0, 6:3
Pennetta (olasz, 16.)-Petrova (orosz, 19.) 4:6, 6:4, 6:3
Groenefeld (német)-Cornet (francia, 17.) 6:4, 7:5
Mauresmo (francia, 32.)-Coin (francia) 6:4, 6:4
Bremond (francia)-Garbin (olasz) 7:5, 3:6, 6:4

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

LIVERPOOL, ENGLAND - AUGUST 12: Wayne Rooney of Everton celebrates after scoring a goal to make it 1-0 during the Premier League match between Everton and Stoke City at Goodison Park on August 12, 2017 in Liverpool, England. (Photo by James Baylis - AMA/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.