Élet-Stílus

Minden a Kemény-csapat mellett szól

A játéktudás mellett a múlt, a statisztika is a magyar férfi vízilabda-válogatott szól a vasárnapi pólódöntő előtt. A mieink ellenfele az Egyesült Államok lesz.

Kemény Dénes legénysége 2000 és 2004 után harmadszor végezhet az élen az ötkarikás tornán, ha megveri az Egyesült Államok csapatát, amely ellen felettébb pozitív az örökmérleg. A statisztikák szerint eddig 73 alkalommal mérkőzött a két ország nemzeti együttese egymással, és öt döntetlen, valamint 13 vereség mellett eddig 55 magyar győzelem született.

Időrendben utoljára a pekingi játékok előtt, Magyarországon, még közelebbről Leányfalun találkozott a két társaság, és a barátságos meccset 7-6-ra nyerte a Kemény-legénység.

Ami a tétmérkőzéseket illeti, a magyar csapat Athénban, a csoportmérkőzésen 7-5-re, és Sydneyben – szintén a csoportkörben – 10-9-re győzött.

A triplázás küszöbén a magyarok (MTI)

A triplázás küszöbén a magyarok (MTI)

Világbajnokságról ugyancsak győzelmet őrizhetünk utolsó emlékként: Fukuokában, 2001-ben – az 5-8. helyért rendezett összecsapáson – 9-7-es magyar siker született, csakúgy, mint a 2002-es Világkupán (9-5) és a 2004-es Világligában (12-7).

Az eddigi utolsó vereséget az amerikaiaktól négy esztendeje, vendégként szenvedte el a Kemény-csapat: a Long Beach-i Világliga-meccsen győztek 11-9-re a tengerentúliak.

Mindazonáltal nem árt az óvatosság, mivel az Egyesült Államok gárdája egyfelől roppant erőszakos, kőkemény vízilabdát játszik, másfelől Pekingben meglepő sikereket aratott, s úgy végzett a másik hatcsapatos csoport első helyén, hogy elpáholta például a világbajnok horvátokat (7-5), majd az elődöntőben a szinte mindenki által fináléba várt szerb válogatottat (10-5).

Különösen ez utóbbi eredmény nevezhető szenzációnak. Benedekéken múlik, hogy egyszersmind az utolsó is legyen…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik