Élet-Stílus

Bekeményít az egyiptomi rendőrség

Míg a kairói utakon a helyiekre szigorúbb közlekedési intézkedések, addig Gizában a turistákra fémdetektoros kapuk és biztonsági kamerák várnak augusztustól. Az egyiptomi hatóság nemcsak a piramisok körüli „zsibvásárt” elégelte meg, hanem az egyre romló közúti statisztikákat is.

Lejárt az ideje annak, hogy a kairói taxis biztonsági övet imitáló, ferde csíkos pólóban verje át a rendőröket. Többek között a biztonsági öv eddigi mellőzéséből is elege lett az egyiptomi hatóságnak, ahogy a szabálytalan parkolásokból és a kivilágítás nélküli, éjszakai utcai száguldozásokból is. Az egyiptomi statisztikai adatok amúgy is borzasztóak: évente közel 6 ezren vesztik életüket, és több mint 30 ezren sérülnek meg közlekedési balesetben.

Augusztus elejétől azonban – egyiptomi viszonylatokban – komoly pénzbírság (300-3000 egyiptomi font, átszámítva 9-90 ezer forint), sőt akár féléves börtönbüntetés is várhat azokra, akik megszegik az újonnan bevezetett közlekedési szabályokat. A kormány az új, szigorú intézkedésekkel a balesetek drámai számát igyekszik visszaszorítani.

Cipődobozból orvosi láda

Az újonnan bevezetett közlekedési intézkedések értelmében szigorúan megbüntetik az éjjel kivilágítás nélkül, illetve az út rossz oldalán autózókat is, sőt kötelező felszereléssé tették az autós elsősegély ládát is. Ám a kairói autósok azzal érvelnek, hogy ők sofőrök, nem pedig orvosok, hiszen nem rendelkeznek elsősegély-nyújtási ismeretekkel. Az autós elsősegély ládák eladására egy csapásra egész kis iparág épült: a sztenderd doboz helyett egyszerű fémdobozokat kezdtek árulni, amelyre kézzel egy keresztet pingáltak, sőt nem ritka, hogy átalakított cipősdobozokat árulnak mintegy 45 egyiptomi fontért (mintegy 1300 forintért). Az előírások szerint többek között ollót, steril gézt, kötszert, orvosi kesztyűt, fertőtlenítőszert, elsősegély könyvecskét és zseblámpát kell tartalmaznia, ám az autósok szerint mindezek feleslegesek, hiszen úgysem tudják használni.

Képgaléria a kairói közlekedésről (fotó: F.C.)

Képgaléria a kairói közlekedésről (fotó: F.C.)

Az új közlekedési törvény a matuzsálemkorú taxikat is érinti, ugyanis a 20 évnél idősebb taxikat már nem engedik ki az utcára. A hatóságok azt ígérgetik, hogy támogatják a taxisokat új, a környezetvédelmi szabályoknak megfelelő gépjárműveik beszerzésében, a sofőrök azonban nem elégedettek, hiszen csupán 15 ezer egyiptomi fontot (átszámítva félmillió forintot) kapnak kölcsönbe, miközben egy új autó legalább 60 ezer egyiptomi fontba (mintegy 1,7 millió forintba) kerül.

Csúcstechnológia a piramisoknál

A folyamatosan zaklató árusok és tevehajcsárok igazi rémálmot jelentettek a gizai piramisokhoz látogató turistáknak, míg az éjszaka piramismászásra induló külföldiek pedig a Legfelsőbb Régészeti Tanácsnak és az egyiptomi rendőrségnek. Mindez már a múlté, ugyanis Egyiptom úgy döntött, hogy pénzt nem sajnálva – átszámítva több mint 4 milliárd forint ráfordításával – rendet tesz a gízai fennsíkon és megvédi a piramisokat. Nemcsak az árusok és hajcsárok elől zárják el az ókori világ egyik hét csodáját, hanem az éjszakai „hegymászók” elől is, akik nem egyszer le zuhantak mászás közben.

A piramisokat helyenként csak egy alacsony kőfal választotta el a külvárostól, a sivatag felé pedig teljesen nyitott volt a fennsík. A szigorúbb biztonsági intézkedések eredményeképpen azonban a piramisokat immár egy 19,3 kilométer hosszú fémkerítés veszi körül, amelynek a magassága helyenként eléri a 4 métert. A turisták egy téglaépületen keresztül jutnak be, amelynek bejáratait fémdetektorral és röntgenberendezéssel szerelték fel.

A külföldiek tetszés szerinti kószálásának is véget vetett az egyiptomi hatóság. Minden egyes lépésüket közel kétszáz kamera lesi a gízai fennsíkon, így már egyetlen turista sem adhatja át magát amatőr régészkedési szenvedélyének az újonnan feltárt lelőhelyeken. A kairói Legfelsőbb Régészeti Tanács azzal érvel, hogy a szigorúbb intézkedések egyaránt védik a turistákat és az ókori építményeket.

Ám a felújítási program távolról sem ért véget: nemcsak új világítási rendszert terveznek a gízai fennsíkon, hanem kávézó, könyvüzlet, látogatóközpont kiépítését is. Sőt, a tervek szerint a jövőben a Királyok Völgyében használatos TufTuf névre hallgató kisvonattal juthatnak el a turisták a gízai fennsíkon Kheopsz, Khephrén és Mükerinosz piramisához.

kisokos – egy kis egyiptomi etikett

– A hölgyeknek miniszoknya és top helyett ajánlatos a lezser, vékony nadrág, vagy a hosszú, nem túl feszes szoknya és a vállukat eltakaró póló, blúz. A férfiaknak sem helyes a sort vagy a bermudanadrág viselése, ugyanis az arab világban nem dívik a lábszár, a térd mutogatása.

– Kézfogás esetén mindig a jobb kezünket nyújtsuk a muzulmán férfi felé, ugyanis a bal kéz „tisztátalannak” számít a muszlim világban, mivel a tisztálkodási célra használják. Erre étkezésnél is ügyeljünk: azaz tilos bal kézzel az ételért nyúlni, és azzal enni.

– Ne ijedjünk meg a helybéliek élénk gesztikulálásától, és a „ránk mászásuktól”, ugyanis az arabok személyes tere sokkal kisebb, mint az európaiaké.

– Férfiak esetében az egymásba karolás és a kézfogás nem függ össze a homoszexualitással.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik