Élet-Stílus

Zsivoczky feladta

A sérüléssel bajlódó Zsivoczky Attila a második szám, a távolugrás előtt feladta a férfi tízpróbázók versenyét a pekingi ötkarikás játékokon. Olteán Csongor gerelyhajításban érvényes kísérlet nélkül búcsúzott a selejtezőben.

A világbajnoki bronzérmes, Eb-második magyar atléta a 100 méteres futamában a hetedik helyet érte el, 11.86 másodperces időeredménye pedig 679 pontot eredményezett. Zsivoczky a számot a 39., utolsó előtti helyen zárta. A 31 éves magyar versenyző a szakadó esőben a távolugrást már nem vállalta.

A szövetségi kapitány a 100 méteres futás után már jelezte, hogy nincs minden rendben. „Attila túlélte az első számot” – fogalmazott Mérei László, arra utalva, hogy a világbajnoki bronz- és Európa-bajnoki ezüstérmes atléta az egész felkészülés során sérüléssel bajlódott, s az utolsó pillanatig kétséges volt, hogy el tud-e indulni az ötkarikás játékokon.

Zsivoczky az utolsó előtti helyről állt ki (MTI)

Zsivoczky az utolsó előtti helyről állt ki (MTI)

Nos, rajthoz állt Pekingben, de nem akarta kockáztatni, hogy a szakadó esőben esetleg komolyabban megsérüljön. „Sajnos, ez benne volt a pakliban. Attila maga döntött úgy, hogy a sok sérülés ellenére elindul az olimpián, megpróbálja végigcsinálni a tíz számot, de most úgy határozott, nincs értelme folytatni, mert esetleg komolyabban is megsérülhet” – tette hozzá Mérei.

Magyarok a pályán

A gerelyhajító Olteán Csongor kiesett a selejtezőben a pekingi olimpián. A magyar dobóatléta a szakadó esőhöz nem tudott alkalmazkodni és érvényes kísérlet nélkül fejezte be a viadalt. “Pekingben derült ki, hogy műteni kell a lábamat. Nem akarom az időjárásra fogni, az mindenkinek egyformán rossz volt, de a csúszós talajon nem tudtam kitámasztani a sérült bal lábammal, ezért léptem ki mind a háromszor, mert annyira gyengére sikerültek a dobások. Pedig jó formában vagyok, 78-80 métert is tudtam volna dobni” – így Olteán.

Füsti Edina a 39. helyen zárta a 20 kilométeres gyaloglást. A viadalt az orosz Olga Kanyiszkina olimpiai csúccsal nyerte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik