Élet-Stílus

Pekingi hírmorzsák: javult Szécsiék állapota

Szécsi Zoltán, Madaras Norbert és minden bizonnyal Kiss Gábor is játszhat majd a montenegróiak ellen; a 100 és 200 méteres síkfutás bajnokát a NOB elnöke bírálta. Hírek, érdekességek Pekingből.

Elutasított koreai óvás

A Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) elutasította a Koreai Köztársaság óvását a Norvégiával vívott elődöntő végeredménye ellen, és a pályán elért 29-28-as észak-európai győzelmet tekinti hivatalos eredménynek. A koreaiak beadványukban arra hivatkoztak, hogy az Európa-bajnok utolsó gólja a mérkőzés végét jelző dudaszó után született. Az IHF indoklása szerint azért nem vizsgálják ki a koreai panaszt, mert óvni csak játékvezetői műhiba esetén lehet, annak megítélése viszont, hogy mikor született a gól, nem tartozik ebbe a kategóriába. Ezzel véglegesen eldőlt, hogy a Koreai Köztársaság lesz a magyarok ellenfele a bronzéremért szombaton, míg a döntőben Norvégia Oroszországgal találkozik.

Javult a beteg pólósok állapota

Szécsi Zoltán és Madaras Norbert is részt vett a férfi vízilabda-válogatott csütörtöki edzésén, így a kisebb meghűléssel bajlódó két játékos valószínűleg ott lehet a Montenegró elleni, pénteki olimpiai elődöntőben. Tállay András, az orvosi csoport vezetője szerint Kemény Dénes szövetségi kapitány Kiss Gábor játékára is minden bizonnyal számíthat a döntőbe jutásért zajló találkozón.

A B próba is pozitív

Pozitív lett a B próbája a hétpróbában ezüstérmes ukrán Ludmilla Blonszkának, így minden bizonnyal megfosztják érmétől. Ügyében pénteken dönt a NOB fegyelmi bizottsága.

Az ukrán atléta szervezetében metiltesztoszteront találtak.
Blonszka a távolugrás fináléjában s érdekelt lenne, ahova a harmadik legjobb eredménnyel került. A versenyzőt 2003-ban doppingvétség miatt már eltiltották két évre, így amellett,
hogy elveszik az érmét, örökös eltiltás is várhat rá.

Blonszka (b) érmét elvehetik (csütörtöki galéria)

Blonszka (b) érmét elvehetik (csütörtöki galéria)

Doppingolt lovak

Összesen négy díjugratásban szerepelt ló szervezetében találtak doppingszert a pekingi olimpián – közölte csütörtökön a Nemzetközi Lovasszövetség (FEI). A négy négylábú nevét egyelőre nem közölték. Azt a dpa német hírügynökség ugyanakkor tudni véli, hogy a díjugratás csapatversenyében ötödik helyen végzett német együttes egyik lova, a Christian Ahlmanns által lovagolt Cöster az egyik, amely fennakadt az ellenőrzésen.

Cöster szervezetében kapszaicin nyomaira bukkantak. A szert főleg fájdalomcsillapításra használják, de alkalmas ízületi gyulladás enyhítésére, továbbá vérkeringés-serkentő és lázcsillapító hatása is van.

Letartóztatások Pekingben

Előállították a rendőrségen a szabad Tibetért indított egyik mozgalom négy aktivistáját Pekingben csütörtökön nem sokkal éjfél után. A tüntetők a Madárfészeknek is nevezett Nemzeti Stadion mellett rövid időre kibontottak egy tibeti zászlót, és a himalájai térség szabadságát követelték. A biztonsági erők azonban gyorsan egy rendőrautóba tuszkolták, majd elszállították őket. A tüntetők egyike egy tibeti származású német, aki két amerikai és egy brit társával éltette Tibetet. Mindannyian a Students for a Free Tibet (SFT) elnevezésű civilszervezet tagjai.

A pekingi nyári olimpiai játékok augusztus 8-i kezdete óta ez volt a nyolcadik ilyen jellegű incidens a kínai fővárosban.

Boltot bírálja Rogge

Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke bírálta a pekingi olimpián 100 és 200 méteres síkfutásban is világcsúccsal győztes jamaicai Usain Boltot nagyképűsége miatt.

A NOB vezetője azt sérelmezte, hogy a fiatal sztár mindkét szám döntőjében bántóan fölényesen viselkedett. Rogge különösen a rövidebb táv fináléján látottak miatt háborodott fel, mert Bolt az utolsó métereket már a mellét döngetve tette meg.

Bolt verhetetlen volt mindkét távon (MTI/EPA)

Bolt verhetetlen volt mindkét távon (MTI/EPA)

„Nem azzal van a baj, ha valaki show-t csinál, sőt! Azonban a riválisok sokkal nagyobb tisztelet érdemelnek annál, mint amit ő mutatott irányukban. Semmibe vette vetélytársait – háborgott Rogge. – Megértem határtalan boldogságát, de egy bajnok nem viselkedhet úgy, mint ahogy ő a 100-as fináléban. Mozdulataiból úgy tűnt, azt üzeni a többieknek, hogy kapjatok el, ha tudtok.”

Jacques Rogge a 22. születésnapját csütörtökön ünneplő zseniális vágtázó viselkedését elsősorban fiatal korának tudja be, s reméli, változni fog majd a jövőben.

Zuhog az eső Pekingben

A szakadó eső miatt a szervezők úgy döntöttek, hogy egy nappal elhalasztják a pekingi olimpia BMX-krosszversenyeit. A férfiak között Radasics Vilmos már korábban búcsúzott, a nők küzdelmeiben azonban Hódi Anikó még érdekelt.
Hódi magyar idő szerint így péntek hajnali 3-kor folytathatja az elődöntőbe jutásért.

Leszakadt az ég (Galéria)

Leszakadt az ég (Galéria)


Tony Blair is szurkol

Ven Csia-pao kínai kormányfő meghívására Tony Blair Pekingbe utazott, hogy megtekintse az ötkarikás játékok néhány brit érdekeltségű eseményét. A volt brit miniszterelnök kedden ellátogatott a pekingi kerékpárcsarnokba, ahol a szigetországi sportolók sikert sikerre halmozva összesen hét aranyérmet nyertek.

(Tudósítónk videója a monszun elől menekülve. A videó Sony Ericsson C902 Cyber-shot mobillal készült.)

A politikus örömét fejezte ki a brit sportolók várakozáson felüli pekingi szereplése kapcsán. Nagy-Britannia ugyanis az olimpia szerdai versenynapja után is tartja meglepően előkelő, harmadik helyét az éremtáblázaton. Az előrelépés már annak a sportfejlesztésnek az eredménye, amelyet London 2012-es olimpiai pályázatával párhuzamosan indítottak el a szigetországban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik