Élet-Stílus

Több nap, mint arany

A pekingi olimpia kilencedik napja után sincs még magyar arany, márpedig ilyen sokat még nem kellett várnunk arra, hogy honfitársaink közül valaki ötkarikás bajnoki címet szerezzen.

A II. világháború utáni időszakban (azt megelőzően előfordult, hogy hónapokig is elhúzódtak a versenyek) Melbourne-ben kezdett hasonlóan rosszul a magyar csapat, 1956-ban
a nyolcadik napig kellett várni az első aranyunkra.

Igaz, az Urányi János, Fábián László kajak-kettes 10 ezer méteren szerzett elsősége után beindult a gépezet, és még nyolcszor állhatott magyar sportoló az ötkarikás dobogó tetejére.

A legjobban az 1992-es olimpia indult a számunkra: Barcelonában – a 400 vegyesen győztes Egerszegi Krisztina tiszteletére – már az első napon felcsendült a magyar himnusz.

Pars Krisztián nem szerepelt rosszul, de így sem nyert érmet (MTI)

Pars Krisztián nem szerepelt rosszul, de így sem nyert érmet (MTI)

A legutóbbi két olimpián, Sydneyben és Athénban – mind a kétszer Nagy Tímea párbajtőrözőnek köszönhetően – a második napon ünnepelhettünk először. Pekingben már a 9. napon is túl vagyunk, a magyar aranynak viszont továbbra is híja van.

A vasárnap fellépő esélyesek közül a férfi kardcsapat (is)
leszerepelt, csak ötödikként zárt, míg Pars Krisztián 4. lett kalapácsvetésben. A kétségbeesés egyre nagyobb idehaza. Vajon ki szerzi az elsőt? És a másik fontos kérdés: mikor?

1948, London: 2. nap (Németh Imre, kalapácsvetés) – 10 arany
1952, Helsinki: 4. nap (Korondi Margit, torna) – 16
1956, Melbourne: 8. nap (Fábián, Urányi, kajak-kenu) – 9
1960, Róma: 4. nap (Parti János, kajak-kenu) – 6
1964, Tokió: 5. nap (Török Ferenc, öttusa) – 10
1968, Mexikóváros: 2. nap (Németh Angéla, gerely) – 10
1972, München: 2. nap (Földi Imre, súlyemelés) – 6
1976, Montreal: 6. nap (Magyar Zoltán, torna) – 4
1980, Moszkva: 2. nap (Varga Károly, lövészet) – 7
1988, Szöul: 4. nap (Darnyi Tamás, úszás) – 11
1992, Barcelona: 1. nap (Egerszegi Krisztina, úszás) – 11

Ajánlott videó

Olvasói sztorik