Élet-Stílus

Barta elődöntős, Kormos kiesett

Barta Nóra bejutott az elődöntőbe, azaz a legjobb 18 közé a műugrók 3 m-es versenyében a pekingi olimpián, a másik magyar, Kormos Villő ugyanakkor a 30 főt felvonultató selejtező után befejezte szereplését.

Az Athénban 14. helyen zárt, 24 éves Barta – aki 2006-ban, a budapesti Európa-bajnokságon harmadik lett ebben a számban – egyértelműen a fináléba kerülést tűzte ki maga elé célul, de már a kvalifikáció első köre gondot okozott számára. A nyitó ugrására 60.75 pontot kapott, majd egy-egy 58.80, 40.50, 54.60 és 61.50 következett, s így 276.15-tel éppen csak elcsípte az utolsó, még továbbjutó helyet.

“Számítottam rá, hogy szoros lesz, mert gyakorlatilag 24-en voltunk a 18 helyre. Most így sikerült, szombaton viszont ennél picit többre lesz szükség. Most ki kell pihennem magam és holnap egy új Nórinak kell ide kijönnie, az egy másik verseny lesz” – mondta az MTI-nek a selejtező után Barta.

Utolsóként jutott a fináléba (MTI)

Utolsóként jutott a fináléba (MTI)

A 20. születésnapját éppen az olimpia előtt ünnepelt Kormos 55.35-tel kezdett, a folytatásban pedig sorrendben 45.60-at, 49.00-át, 47.60-at és 50.40-et kapott, így összpontszáma végül 247.95 lett, ami a 24. pozícióhoz volt elegendő.

“Elégedett vagyok, mert jól mozogtam, most beszéltem az edzőmmel telefonon, ő is megdicsért. Azt azonban kicsit sajnálom, hogy még a 279-es egyéni csúcsomat sem kellett volna megugranom a továbbjutáshoz. Nem baj, majd Londonban!” – fogalmazott Kormos.

A szám elődöntőjét szombaton, 12-es fináléját pedig vasárnap rendezik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik