Presser Gáborral egyszerűen nem lehet magázódni, előzetes telefonos beszélgetésünk kezdete óta folyamatosan tegez, így az interjúnkkor sem térünk át a csendőrpertura, és visszategezzük a zeneszerzőt, zenészt és legendát.
Meg tudnád határozni, hogy mi is az a magyar dal, aminek a napját ünnepeljük?
Ez roppant egyszerű, a magyar dal az, ami magyarul szól.
A magyar zenéről sokan lesajnálva beszélnek, így a magyar dalokról is. Te nem gondolod úgy, hogy ez is olyan, mint a magyar narancs: kicsit savanyúbb, kicsit sárgább, de a miénk?
Egyáltalán nem értek egyet azzal, hogy savanyúbb. Mit jelent ez, rosszabb?
Ezen azt értem, hogy kevésbé profinak tartják a magyar zenét.
Na jó, akkor ezt végig fogjuk zongorázni. Mit jelent az, hogy profibb? A dal szerkezete kevésbé felépítettebb? A Ne gondold az kevésbé profi, mint egy Bob Dylan-dal?
A magyar dal az, ami magyarul szól (fotó: Gáti András-FN)
Itt a magyar dalt némiképp összetettebb értelemben használtam, és a magyar könnyűzenéről is beszéltem.
A magyar könnyűzene miért kevésbé profi, mint az amerikai? Nincs olyan módon adjusztálva, mint az amerikai, nincs olyan marketing és promóció. Amiről én beszélek, az egy művészeti kérdés, amit te kérdezel, – a marketing és a promóció pedig – piaci kérdés. A piacon természetesen labdába nem rúgunk az amerikaiak mellett. De a belgák és a franciák ugyanúgy nem rúgnak labdába, pedig ott nagyon komoly zenei élet van, amit a média nagyon támogat. Az a nyelvterület ráadásul sokkal nagyobb is. A magyar nyelvterület erre az országra, és némileg a határon túli területekre korlátozódik. Utóbbiaknak nagyon fontos, és nagyon-nagyon szeretik a magyar dalokat. Ha pedig a hetvenes-nyolcvanas évekre gondolunk, akkor a magyar dal tarolt az egész szocialista táborban. Akkor olyan volt ott a magyar dal, mint nálunk ma az angol nyelvű. Lengyelországban például együtt énekelte a tömeg velünk a Ringasd el magadot. De jobbat mondok: Kubában is. Nem tudták, hogy miről szól. Mindkét országban az egymástól fényévnyire élő emberek valamiért a ringó szóra asszociáltak. Ezért aztán ringo-ringo felkiáltással követelték a dalt. Egy idő után már tudtuk, mit akarnak, de először fogalmunk sem volt. Tátott szájjal néztünk, hogy “mi lehet, jön a Ringo Starr?” Más ringót mi nem ismertünk…
Visszatérve a kérdésedre, úgy gondolom, hogy a profiságra vonatkozó kérdést nem nekem kell feltenni, ez inkább a piacra vonatkozik. A magyar dal minősége sem zenében, sem előadásában nincs hátrébb, mint bármely ország dalai, csak sokkal kisebb az értő közönsége, ezért sokkal kevesebb a pénz benne. Már a felvételekre sem lehet annyi pénzt szerezni. Mondok egy példát. Van egy barátom, aki az Egyesült Államok lemeziparában nagyon magas pozícióban dolgozik. Ő egyszer elmesélte, hogy heti 2000 dollárba került a sárga virág Mariah Careynek, aminek a stúdióban minden nap frissen kellett virítania. Ennyiből Magyarországon egy nagylemez jelenik meg. Ott pedig a lemezfelvételnek, mondjuk egy ezrelékét jelentheti. Ők lehet, hogy technikailag jelentősen előttünk járnak, de nem az a lényege a zenének.
Van egy olyan markáns vélemény a magyar filmről, miszerint sok rendező nem a közönségnek készít filmet, hanem magának. Nem lehetséges, hogy a magyar zenénél is jogos ez a kérdés?
Ez nem okos és nem tisztességes mondás. Van olyan filmrendező is, aki kifejezetten megpróbál a közönség vagy a politika fenekébe bújni. Azért is nehéz az összehasonlítás, mert létezik a filmtörvény, amellyel nagyon szerencsések a filmesek. Daltörvény viszont nincs. Kéne egy daltörvény.
A Petőfi Rádió zenei rádióvá válásával nagyobb hangsúlyt kapott a magyar zene, a magyar MTV indulásával ugyancsak figyeltek erre, a PANKKK-programmal pedig még az állam is a könnyűzene mellé állt. Igaz, erről manapság keveset hallani. Merre érdemes most indulni?
A PANKKK-kal kapcsolatban nem tudok nyilatkozni, mert ebben egyáltalán nem vettem részt. A Magyar Dal Napjával kapcsolatban pedig azt szeretném, hogy a politika semmilyen szinten ne vegyen benne részt. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy az államnak kutya kötelessége lenne, hogy támogassa a magyar dalkultúrát. Ezek a dalok fontos összekötő kapcsok az emberek között. Hogy mást ne mondjak: a nagymarosi tüntetésen, amikor százezren vonultak a Duna-parton, és halkan énekelték a Ha én rózsa volnékot, az nagyobb erő volt, mint bármilyen szónoklat. Ez azért sokat elmond a magyar dalról. Vagy mit jelent a magyar dal akkor, amikor akaratom ellenére mindkét nagy politikai oldal használta a politikai megmozdulásain a Miénk itt a tér című számunkat?
Politikai pártok nem kerestek meg, hogy ne csak a számoddal, hanem személyesen is állj melléjük?
Szerintem annyira tudják, nem fog menni. Nem is próbálkoznak, hogy bármilyen politikai megmozduláson részt vegyek. Soha nem is tettük, az átkosban sem. Az más kérdés, hogy a Magyar Rádióból annak idején kitilttatott az egyik helyi hatalmasság azzal, hogy én politikailag elköteleztem magam. A „zsűrinek” elég volt mindössze annyi, hogy egy liberálisnak minősített kis laptól megkerestek, mondjam el a véleményemet Budapestről. Azt mondtam, hogy ez az a város, ahol élek, amit szeretek, meg gyűlölök, néha szép, néha koszos, és néha olyan mintha élne. Ennyi kellett nekik, hogy letiltsanak. Tudom melyik rádiós kolléga kezdeményezte a lihegést. Ma vagyok itt azóta először. (Az interjú az MR2 8-as stúdiója előtt készült)
A politika akaratom ellenére használta a Miénk itt a teret (fotó: Gáti András-FN)
Ha már végig tudtuk csinálni azt az időszakot, amikor a Piramis főnöke a színpadról csontig nyalt a KISZ-nek, és amikor az úgynevezett „őszinte rock”-os bandák szoros összefonódásban voltak a KISZ-szel mind üzletileg, mind italozásilag, meg kis ez-az, és mi az LGT-vel akkor se tartoztunk sehová, akkor már hadd csináljam most is úgy, ahogy én szeretném…
Mégis jelentek meg lemezeitek. Ezt szokták egyfajta bizonyítékként emlegetni a rendszerrel való lepaktálás mellett. Erdős Péter, a lemezkiadás „megmondóembere” mellett állítólag nem lehetett függetlenként érvényesülni.
Ez egy hülyeség. Gyakorlatilag mindenkinek jelent meg lemeze, aki élt és mozgott.
Az Európa Kiadó egyetlen lemeze kapcsán lehetett arról hallani, nagyon sokat kellett azért szenvedni, hogy megjelenjen…
Alternatívnak lenni, nem csak érdem, helyzet is. Az úgynevezett alternatív zenekaroknál az is fontos volt, úgy jelenjenek meg, hogy közben ne sérüljön a különállás bája. Mert akkor elvész a renomé. Hobó mondta az egyik nagy alternatív sztárunkról, hogy amint valami nagy dobásra készült, értesítette a rendőrséget… Az LGT kapcsán is lehetne mesélni, hányszor is tiltottak le minket, vagy hogy hosszú fennállásunk arányában kevesebb lemezünk jelent meg, mint másoknak. Ez azonban nem érdem. Ez is helyzet.
—- Nagyon erős ütés a szívre, ha ilyeneket mondanak rólad.—-
A magyar dalnak honnan indulhattak a hagyományai?
Ahogyan minden ország dalai, a magyar is természetesen a népdal hagyományaiból indult. Aztán vannak olyan ötvözetek, amelyek megmutatják, hogy milyen hatással vannak egymásra a dal és a környezet. Aki foglalkozik népzenével, az ezeket nagyon pontosan tudja. Itt nemcsak a szomszéd nép, de egy olyan szomszéd is hatással lehet, aki egy távoli országból érkezett.
Vegyük a monarchiát, amelyre csak idézőjelesen lehetett mondani, hogy egy ország. Itt rengeteg nép élt együtt, és ezek kultúrája átolvadt egymásba. Egymás hagyományába fűződtek bele, majd egy közös hagyományuk lett a következő generáció számára. Aztán jöttek a műdalok. Az 1800-as évek közepétől fogva már nagyon híres műdalok maradtak fenn. Az 1900-as évektől így a dalkultúránk is beépült Európába. Amellett, hogy költők verseit zenésítették meg, a komolyzene is nagyon erős hatással volt a dalokra. Érdekes megnézni az akkori zeneműkiadást. Tonnaszám írták a dalokat. Egy részük magyarnótának tűnik ma, más részük városi dal, kuplé, satöbbi volt. Műfajok alakultak ki, és mindjárt keveredtek is. Azért jött létre ez a rengeteg dal, mert az emberek akkoriban kicsiben szórakoztak. Akkoriban nem a moziban, vagy a tévében nézték az előadást, hanem egy utcában volt három kocsma, kávéház, egyebek, ahol különféle zenéket hallgathattak. Megszövegesített Chopin-dalt, vagy Liszttől a Szerelmi álmokat. Ezeket szalonokban is játszották, énekelték az úri fiúk és az úrilányok.
Akkoriban kottákat adtak ki és nem lemezeket…
Igen, egy kiállítást is megérne a századforduló környékének kottacímlap-művészete. A magyar szecessziót és a magyar népi szemléletet nagyon jól mutatja. Én is összegyűjtöttem egy pár darabot. Nem tudom, hogy valaki foglalkozik-e még ezzel, de megérné bemutatni. A kiállításon aztán az összegyűlő közönségnek el is lehetne játszani a kottákból, hogy miféle dalok voltak. Része lehetne a majdani Magyar Dal Napoknak. Egyszer csak jött a világ leghíresebb dala. Ezt is egy magyar írta: Seres Rezső az 1930-as években. Azóta- ezt a dalt énekelte már Ray Charles, Elvis Costello, Björk, játszotta a Kronos vonósnégyes, lefordították száz nyelvre…
… és Sinead O’ Connor is játszotta…
Igen lehetne ezt folytatni a végtelenségig, és ez a világ legnagyobb dala, és ez az ember az Akácfa utcában a Kispipa nevű vendéglőben zongorázta le az életét. A magyar dal egy nagyregény, és egy történelmi szappanopera. Olyan jó lenne, ha valaki megírná, aki nem az üzleti szempont felől közelítene, hanem mondjuk olyan író, mint Závada Pál, aki a közelmúltunkat boncolgatja.
Az előbb említett Szomorú vasárnapról már volt is egy film…
Igen, az is nagyon gyenge volt. A Szomorú vasárnaphoz sok mindenki megpróbál hozzányúlni, a dal már jogdíjmentes, hálásabb témát álmodni se lehet, nagy buli, de hát nem nagyon sikerül, mert a Szomorú vasárnap nem hagyja magát. Senki nem tudja megfejteni a ezt dalt, és pont ez a lényege. Nem is élne már. A dal, amit könnyű megfejteni, hamar elmúlik. Ez egy misztikus dolog.
És milyen érzés, hogy már te is ennek a zenei hagyománynak a része lettél?
Már mitől?
Például mert az elmúlt hetekben volt egy olyan előadás (MTV Icon), ahol a mai fiatalok tisztelegtek a popikonok előtt.
Az csak a műsor címe volt.
A dal, amit könnyű megfejteni, hamar elmúlik. (fotó: Gáti András-FN)
Azt azért nem tagadhatjuk, hogy a hatvanas években induló rockzenére épülő hagyománynak az egyik teremtője vagy…
Én csak öt évvel a kezdés után szálltam be, akkor már az Illés és az Omega is bőven létezett. Azt persze nem tudom letagadni, hogy mennyire jól estek azok a szavak, amiket a zenekarunkról mondtak Winchesterék és Hrutka Robiék, a Lovasi meg a többiek. Nagyon erős ütés a szívre, ha ilyeneket mondanak rólad. Mindennek ellenére én nem képzelem magunkat ikonnak, sem hagyománynak, de nagyon jólesik, hogy úgy gondolja az utánunk következő generáció, rendes munkát hagyunk magunk után.
Szóval ez egy életmű, amire lehet tovább építeni…
Te mondod…
A Magyar Dal Napjának szervezése mellett most min dolgozol?
Nemsokára megjelenik a Magyar Carmen című darabunknak a kiadványa, amely könyv, CD, DVD egyben. Mindemellett már gőzerővel készülök a 2009. januári koncertemre, az Arénában. Életemben először játszom egy ilyen nagy helyen az LGT nélkül. Persze rengeteg zenésszel és vendéggel együtt lépek majd fel, de azért mégis az LGT nélkül. Annyira foglalkoztat, hogy már írom a forgatókönyvet és a jeleneteket, és már most próbálok. Fél évvel korábban. Ez biztosan okot ad a mosolygásra, de én így szeretek dolgozni.
Kik lesznek a vendégek?
Nem akarom feldíszíteni magam azokkal a nagy művészekkel, akiknek én dolgoztam valaha. Most olyanokat hívok meg, akiket szeretnék bemutatni a közönségnek, hogy „na, őt hallgassátok meg, mert őt még nem, vagy nem nagyon ismeritek”. Úgy gondolom, hogy okoznak majd olyan pillanatokat, amikor majd megáll a levegő.
Kik a kedvenceid manapság?
Ez így nagyon macerás, mert ha kifelejtek valakit az ciki.
Rendben, milyen CD-k vannak most a kocsidban?
Quimby, az mindig van a kocsimban. Kispáltól van egy csendesülős, meg egy remix. Van Kaukázus, Zuboly, Belmondo, Heven Street Seven, Ferenczi Gyuri, Eclectric, Szabó Tamás többszörösen és sokan mások. A hagyományosat és az újat játszókat egyformán hallgatom.
Ma már lassan a Kispál is hagyomány lesz.
De még mennyire. A Quimby is. Követőik vannak.
Ez most a nyitó rendezvénye a Magyar Dal Napjának. Hogyan képzeled el, milyen lesz ez jövőre, és azután?
Jövőre szeptember egyik vasárnapjára szeretnénk tenni, és azután minden évben akkor tartanánk. Emellett 2009-ben már nem egy központi rendezvény lenne, hanem azt szeretném, hogy országszerte mindenhol különböző gondolatok, stílusok mentén rendezzenek kisebb ünnepeket. Legyen 40-80 rendezvény! Ha egy faluban népdalkórus van, akkor mondjuk, a tejcsarnokos és az ács felépíti a színpadot, és ők népdalra épülő műsort adnak elő, és hívnak, mondjuk egy híres vendéget. És biztosan nagyon sokan elmennénk egy kis faluba eljátszani pár dalt, és meghallgatni, hogy mások mit csinálnak. A Margit-szigeten pedig legyen a magyar gyerekdal napja, már délelőtt tíztől. Finanszírozza meg a Csokigyár, a Tejgyár és a Lufigyár, valamint mindenféle gyár, akik szeretik a gyerekeket. Lesz mindemellett komolyzenei magyar dal napja. És legyen még öt magyar dalos rockfesztivál is nagy mezőkön! A színházakban legyen színházi dalok estje. Legfőképpen pedig legyenek minél több helyen fiatalok. Szerzők, énekesek. Öt éve leadtam a királyi tv-nek egy ehhez kapcsolódó sorozat forgatókönyvét. El se olvasták, nem voltam a kegylistán. Idén első szóra jönnek felvenni a bulit. Talán elindul valami…A rendezőknek legyen ebből bevételük, és az emberek hallgassanak magyar dalokat, és legyenek boldogok. És az egészet támogassa a média…
Az idei, augusztus 11-i egy figyelemfelkeltő koncert, többnyire olyan programmal, amit se előtte, se utána nem láthatnak sehol. Hálás vagyok a Szigetnek, hogy a nyakukba vették ezt a terhet, a szerkesztés javát, a szervezést, reklámot, technikát.
Szerinted mit kellene tennie az államnak a magyar dalért?
A Magyar Dal Napját szeretném távol tartani a politikától, de úgy gondolom, hogy az államnak lenne dolga a kincseivel. Politikai segítséget nem fogadunk el, de az államnak kutya kötelessége kéne legyen a saját kultúráját támogatni. Ha úgy gondolják, hogy ez a hatalmas dalkincs, szerzőstül, előadóstul a magyar kultúra nem túl szégyelleni való része, akkor fel kellene emelniük a telefont, és megkérdezniük, bocs, miben segíthetünk?
