Élet-Stílus

Ungvári befejezte

admin
admin

2008. 08. 10. 09:01

Magabiztos győzelemmel kezdte meg szereplését Ungvári Miklós a 66 kg-os cselgáncsozók között a pekingi olimpián, majd a második körben iponnal lépett túl a háromszoros Európa-bajnokon. A nyolc közé jutásért viszont egy intés miatt kikapott.

A kecskemétiek kétszeres világbajnoki bronzérmes klasszisa kissé balszerencsés sorsolást kapott, ugyanis a súlycsoport 33 fős mezőnyéből csak neki és riválisának kellett tatamira lépnie a 32 közé jutásért.

Az 1-es számú szőnyeg nyitótalálkozóján a 27 éves kiválóság – akit repülésfóbia miatt otthon maradt edzője, Nagysolymosi Sándor helyett ezúttal a honvédos Toncs Péter látott el tanácsokkal – a hazai közönség előtt szereplő Vu Ritubiligével nézett farkasszemet.

Az ipont érő dobás (MTI)

Az ipont érő dobás (MTI)

Az összecsapás páros intéssel kezdődött, majd a magyar dzsúdós elsősorban specialitását, a földharcot erőltette. A jukót – és mint később kiderült, a győzelmet – mégis egy feldöntés hozta meg 1:13 perccel a vége előtt.

A második fordulóban a háromszoros Európa-bajnok grúz Zaza Kedelasvili következett. Az első pontot a rivális szerezte, akit a folytatásban passzivítása miatt megintettek a bírók. További értékelhető akció nélkül zárult az első öt perc, a hosszabbításban pedig a 27 éves magyar klasszis egy kis belső combdobásért kapott ipponnal véget vetett a küzdelemnek.

A nyolc közé jutásért az orosz Alim Gadanov várt Ungvárira, és akárcsak egy körrel korábban ismét hamar hátrányba került a magyar dzsúdós. Remek fizikumának köszönhetően egyenlített, sőt kis híján a győzelmet is megszerezte, de egy akcióját a bírók nem pontozták. Az utolsó pillanatokban aztán szabálytalan fogásért megintették, és a hátralévő másodpercekben már nem tudott fordítani.

“Ezt nem hiszem el, szétvet az ideg! Így elszúrni az olimpiámat! Miért tették ezt velem? Egy kézben tartott meccset vettek el tőlem”- tajtékzott a mérkőzés után Ungvári.

Az orosz a következő meccsén ipponnal alulmaradt a francia Benjamin Darbelet-vel szemben, így nem jutott be az elődöntőbe, azaz nem vitte magával Ungvárit a vigaszágra. Ez azt jelenti, hogy az Európa-bajnok magyar kiválóság a 2004-es athéni játékokhoz hasonlóan ismét helyezetlenül zárta az olimpiát.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2016. június 13.
Polt Péter legfőbb ügyész (b) és Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az Országgyűlés plenáris ülésén 2016. június 13-án.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.