Élet-Stílus

Elcsalták Ungvári meccsét?

Fásultan nyilatkozott kiesést jelentő veresége után Ungvári Miklós, aki helyezetlenül zárt a 66 kg-os cselgáncsozók között a pekingi olimpián. A magyar szövetség elnöke szerint megfosztották a magyar csapatot egy aranyéremtől.

A kecskemétiek kétszeres világbajnoki bronzérmese két győzelem után, a 16 között furcsa körülmények között kapott ki az orosz Amil Gadanovtól, aki mivel a következő meccsén alulmaradt, nem vitte magával Ungvárit a vigaszágra.

“Most már nem is érdekel, hogy elvették-e tőlem a győzelmet. Tulajdonképpen nincs min csodálkoznom, valahogy sosem volt szerencsém a bírókkal. Ami a vitatott intést illeti a végén, földharcban elő szokott fordulni, hogy valaki belenyúl a másik ruhaujjába, bár most abban sem vagyok biztos, hogy belenyúltam. Ha a csuklónál megmarkolják kifordítva valakinek a dzsudogiját, azt lehet úgy is látni, hogy belülről fog az illető. Mindegy, szép dolog, hogy itt lehettem az olimpián, éremért jöttem, sajnos nem sikerült” – mondta az MTI-nek az Európa-bajnok kiválóság, aki a 2004-es athéni játékokon is helyezetlen lett.

Másodszorra sem sikerült az éremszerzés (MTI)

Másodszorra sem sikerült az éremszerzés (MTI)

Tóth László, a Magyar Judo Szövetség (MJSZ) elnöke sokkal keményebben fogalmazott: “A tunéziai bíró egyértelműen manipulálta Miki meccsét Gadanov ellen. Szegény Ungi élete legjobb formájában érkezett Pekingbe, ledarálta a háromszoros Eb-győztes grúz Zaza Kedelasvilit, egyértelműen aranyesélyes volt, de ki merem jelenteni, hogy csalással kapott ki.”

“A főbíró háromszor sújtotta Mikit: egyszer nem vett figyelembe egy oldalbíró által javasolt kokát, aztán visszaminősített egy jukót kokára, végül érthetetlen módon megintette őt három másodperccel a vége előtt. Gusztustalan, amit itt láttunk, de mivel finoman, a megengedett kereteken belül történt a csalás, nincs értelme óvni. Az európai szövetségnek orosz elnöke van, a nemzetközi dzsúdóalapítvány orosz kézben van, úgyhogy az oroszoknak nagyon kell egy érem, ennek megszületésében segédkezett ma a bíró. Meggyőződésem, hogy olimpiai aranyérmet vettek el a magyar dzsúdósporttól” – jelentette ki az MJSZ vezetője.

Ami az ötkarikás cselgáncstorna magyar folytatását illeti, hétfőn a világbajnoki harmadik Baczkó Bernadett (57 kg) lép tatamira.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik