Élet-Stílus

Sydney 2000: visszatért az olimpiai hangulat

Atlanta után az ausztrál olimpia valóságos felüdülés volt, sikerült felülírnia az ott szerzett korábbi kellemetlen élményeket. Az Olimpiai Park, a stadion a többi versenycsarnokkal, maga a falu és az infrastruktúra kiépítése közel hat milliárd dollárba került.

A létesítmények esztétikai és technikai szempontból is megállták a helyüket. Sokszor kisebb versenyszámoknál is több tízezres tömeg verődött össze, fennakadás mégsem volt tapasztalható sehol, sem a közlekedés, sem az elhelyezés nem okozott gondot.

Az eseményt hetvenezres rendezői gárda irányította, köztük az önkéntesek száma elérte az ötvenezret.

A hangulat kitűnő volt, jókedv és vidámság uralkodott, az olimpia atmoszférája újra visszatért. A sportdiplomácia is jól működött, minden meghívott eljött, sőt komoly eredményként könyvelhető el, hogy Észak- és Dél-Korea közös csapattal vett részt a játékokon.

Montreali ismétlés


A szerbek elleni mérkőzésen Fodor rajmund lő kapura Dejan Szavics mellett (MTI)

A szerbek ellen Fodor Rajmund lő kapura Szavics mellett (MTI)

A magyarok nagy örömére vízilabda együttesünk újra a dobogó tetejéig küzdötte magát (ez utoljára Montrealban sikerült), a döntőben Oroszországot látványosan és nagy fölénnyel verték 13-6-ra. A csapat tagjai Kósz Zoltán, Szécsi Zoltán, Benedek Tibor, Märcz Tamás, Székely Bulcsú, Fodor Rajmund, Kiss Gergő, Molnár Tamás, Vári Attila, Biros Péter, Kásás Tamás, Steinmetz Barnabás, Varga Zsolt voltak.

Kovács Ágnes 200 méteres mellen lett aranyérmes; az utolsó, ötven méteres hajrá és a célba érést követő diadalüvöltés – amelyet a közvetítő Knézy Jenő produkált – azóta is emlékezetes, remixekben köszön vissza az internetes megosztó oldalakon. A vívás terén női párbajtőrben jutott bajnoki cím, Nagy Tímea léphetett a dobogó legmagasabb fokára. Csollány Szilveszter gyűrűn bemutatott parádés gyakorlatával került az első helyre.

Kovács Ágnes 200 méteres mellúszásban lett bajnok (MTI)

Kovács Ágnes 200 méteres mellúszásban lett bajnok (MTI)


Éremeső az utolsó napokban

Evezőseink útja igazi diadalmenet volt. Férfi kajak kettesben, 500 méteren Kammerer Zoltán és Storcz Botond; ezer méteres férfi kajak négyesben Kammerer, Storcz, Vereczkei Ákos és Horváth Gábor, férfi kenu kettesben 500 méteren Pulai Imre, Novák Ferenc, kenu egyesben 500 méteren pedig Kolonics György lett olimpiai bajnok.

Kolonics teljesítményét emeli, hogy eredetileg Horváth Csabával együtt indult volna, de párosuk felbomlott, így egyesben nevezték, a körülményeket követően nem kimondottan esélyesen.

A kétszeres bajnok Kolonics György Sydneyben (MTI)

A kétszeres bajnok Kolonics György Sydneyben (MTI)

Valószínűleg további első helyezések is születhettek volna, de az eredményeket nagyban befolyásolta a versenyek alatt feltámadó viharos szél. Ez volt kajakosaink eddigi legsikeresebb szereplése, a sydney-i kajak-kenu versenyek éremtáblázatán elsők lettek.

Ezek mellett hat ezüstérmet (öttusa egyéni, kötöttfogású birkózás, női súlyemelés, női kajak kettes, női kajak négyes, női kézilabda válogatott – a döntőben Dániától kaptak ki hatgólos vezetés után) és három bronzot (ökölvívás, férfi kajak kettes 1000 méter, női sportlövészet) sikerült csapatunknak szereznie.

 Kammerer Zoltán, Storcz Botond, Vereckei Ákos és Horváth Gábor (MTI)

Kammerer Zoltán, Storcz Botond, Vereckei Ákos és Horváth Gábor (MTI)


Moussambani célkeresztben

Az olimpiai lángot Cathy Freeman gyújtotta meg, ausztrál futónő, aki később a 400 méteres síkfutás bajnoka lett. Freeman az őslakosoktól származik, megnyitón való szereplésével a rendezők e népcsoport felé gyakoroltak gesztust.

Az ausztrál őslakosok helyzete – mint máshol is – a modern civilizáció terjeszkedésével egyre kritikusabbá válik. Az olimpia két legeredményesebb versenyzője az amerikai futó Marion Jones és az ausztrál úszó Ian Thorpe volt, mindketten három aranyérmet szereztek.

Birgit Fischer német kajakozónő két számban nyert bajnoki címet, így összesen hétszeres olimpiai bajnokként ő lett Németország legsikeresebb sportolója, és huszonhétszeres világbajnokként a világ legeredményesebb kajakozója. Fischer Sydneyben fejezte be pályafutását.

Bojana Radulovics és Farkas Ágnes öröme az osztrákok elleni győzelem után (MTI)

Bojana Radulovics és Farkas Ágnes öröme az osztrákok elleni győzelem után (MTI)

Eric Moussambani az Egyenlítő Guinea-i úszó akkor látott először ötvenméteres medencét, amikor a 100 méteres gyorsúszás első fordulóján indult. Azelőtt egy szálloda húszméteres medencéjében gyakorolt csak. Moussambani jóformánúszni sem tudott, de fordulóját megnyerte, mert másik két vetélytársát kizárták hibás rajt miatt. Így egyedül ő úszta le a versenyt.

Sydneyben három bajnoki címet vettek vissza doppingvétség miatt, Alexander Leipold német birkózóét, Andrea Raducan román tornásznőét és Izabela Dragneva bolgár súlyemelőnőét. Az olimpián 199 ország vett részt 10 651 versenyzővel, köztük 4069 nővel. Az összesített éremtáblán az első az Egyesült Államok, második Oroszország, a harmadik Kína lett. Magyarország a tizenharmadik helyen végzett.
—-Éremtáblázat—-

Sydney 2000: visszatért az olimpiai hangulat 6


2000 Sydney: arany, ezüst, bronz

1. Egyesült Államok 38, 24, 32
2. Oroszország 32, 28, 28
3. Kína 28, 16, 15
4. Ausztrália 16, 25, 17
5. Németország 13, 17, 26
6. Franciaország 13, 14, 11
7. Olaszország 13, 8, 13
8. Hollandia 12, 9, 4
9. Kuba 11, 11, 7
10. Nagy-Britannia 11, 10, 7
11. Románia 11, 6, 8
12. Koreai Köztársaság 8, 10, 10
13. Magyarország 8, 6, 3
14. Lengyelország 6, 5, 3
15. Japán 5, 8, 5
16. Bulgária 5, 6, 2
17. Görögország 4, 6, 3
18. Svédország 4, 5, 3
19. Norvégia 4, 3, 3
20. Etiópia 4, 1, 3
21. Ukrajna 3, 10, 10
22. Kazahsztán 3, 4, 0
23. Fehéroroszország 3, 3, 11
24. Kanada 3, 3, 8
25. Spanyolország 3, 3, 5
26. Törökország 3, 0, 2
27. Irán 3, 0, 1
28. Csehország 2, 3, 3
29. Kenya 2, 3, 2
30. Dánia 2, 3, 1
31. Finnország 2, 1, 1
32. Ausztria 2, 1, 0
33. Litvánia 2, 0, 3
34. Azerbajdzsán 2, 0, 1
35. Szlovénia 2, 0, 0
36. Svájc 1, 6, 2
37. Indonézia 1, 3, 2
38. Szlovákia 1, 3, 1
39. Mexikó 1, 2, 3
40. Algéria 1, 1, 3
41. Üzbegisztán 1, 1, 2
42. Lettország 1, 1, 1
Jugoszlávia 1, 1, 1
44. Bahama-szigetek 1, 1, 0
45. Új-Zéland 1, 0, 3
46. Észtország 1, 0, 2
Thaiföld 1, 0, 2
48. Horvátország 1, 0, 1
49. Kamerun 1, 0, 0
Kolumbia 1, 0, 0
Mozambik 1, 0, 0
52. Brazília 0, 6, 6
53. Jamaica 0,, 4, 3
54. Nigéria 0, 3, 0
55. Belgium 0, 2, 3
Dél-Afrika 0, 2, 3
57. Argentína 0, 2, 2
58. Tajvan 0, 1, 4
Marokkó 0, 1, 4
60. Észak-Korea 0, 1, 3
61. Moldova 0, 1, 1
Szaúd-Arábia 0, 1, 1
Trinidad és Tobago 0, 1, 1
64. Írország 0, 1, 0
Uruguay 0, 1, 0
Vietnam 0, 1, 0
67. Grúzia 0, 0, 6
68. Costa Rica 0, 0, 2
Portugália 0, 0, 2
70. Örményország 0, 0, 1
Barbados 0, 0, 1
Chile 0, 0, 1
Izland 0, 0, 1
India 0, 0, 1
Izrael 0, 0, 1
Kuvait 0, 0, 1
Kirgizisztán 0, 0, 1
Macedónia 0, 0, 1
Katar 0, 0, 1
Srí Lanka 0, 0, 1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik