Élet-Stílus

Ronaldo végre döntött

admin
admin

2008. 08. 07. 12:55

Cristiano Ronaldo kijelentette, hogy még legalább egy évig a Manchester United labdarúgója marad, de továbbra is nagy álma, hogy később a Real Madrid csapatában futballozzon.

A portugál klasszis a lisszaboni Publico című lapnak adott interjúban beszélt a terveiről. Ronaldo heti keresete 120 ezer font (35 millió forint) lehetett volna a spanyol klubnál, ám Sir Alex Ferguson, a Manchester United vezetőedzője maradásra bírta a tavaly 42 gólt szerző klasszist.

“Tudtuk, hogy mi a helyzet. Átrepültem Portugáliába néhány héttel ezelőtt, hogy tisztázzam a kérdéseket Ronaldóval, aki néhány játékosommal is beszélt. A srác nehéz időszakon van túl, örülünk a döntésének, és várjuk vissza a csapathoz” – mondta Ferguson.

Marad Manchesterben (MTI/EPA)

Marad Manchesterben (MTI/EPA)

“Sir Alex meghallgatta a véleményemet, én pedig az övét, végül úgy határoztunk, hogy mindkét félnek az lesz a legjobb, ha maradok. Ezért megerősíthetem, hogy a következő szezonban is a Manchester színeiben játszom. A két csapat közötti nézeteltérésekért én vagyok a felelős, hiszen én kürtöltem világgá, hogy átmennék a Madridhoz” – nyilatkozta Ronaldo.

A Manchester United korábban hivatalosan panaszt tett a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnél (FIFA), mert az angolok szerint a spanyol klub tisztességtelen eszközökkel akarta leigazolni Ronaldót. A FIFA nem tett lépéseket az ügyben, mert nem tapasztalt szerződésszegést.

Bernd Schuster, a Real Madrid edzője bánja, hogy Ronaldo Angliában marad, ám nem aggódik a spanyol gárda leendő sikerei miatt: “Neki kellett döntenie, mindenesetre kár, hogy maradt a Manchesterben. Azonban nem aggódom, a csapatunk így is elég erős ahhoz, hogy elérjük a célokat, amiket kitűztünk magunk elé” – nyilatkozta a szakvezető.

A portugál válogatott szélsőnek négy év múlva jár le a szerződése az angol klubnál, októberig azonban bokasérülése miatt nem léphet pályára.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.