Élet-Stílus

Janics duplázásra készül

Az Athénban kétszeres bajnok kajakos Janics Natasa az idei, pekingi játékokon is két számban indul, Kovács Katalinnal szeretné megvédeni címét, és négyesben is olimpiai babérokra tör.

„Athén óta egy kicsit talán komolyabb lettem, sok változás történt négy év alatt. Az edzőváltás fontos momentum volt az életemben, utána másfél évig fiúcsapatban készültem, ami érdekes és tanulságos időszak volt. Most olyan formában érzem magam, mint 2004-ben, ez nem rossz előjel” – mondta a hazai szövetség honlapján Janics, aki az ötkarikás játékok utánra tervezi az esküvőjét. „Már régóta jegyesek vagyunk, de csak jövőre lesz a lagzi. Az olimpia most mindenek előtt áll.”

A szegedi lapátforgató a négy évvel ezelőtti ötkarikás játékok után Kováccsal párosban végigverte a világot, 2005-ben és 2006-ban is legyőzhetetlennek bizonyultak. Két esztendeje, Szegeden négyesben is három elsőségig vitte, utána azonban elváltak útjai addigi edzőjétől, Fábiánné Rozsnyói Katalintól, ezzel a páros is felbomlott. 2007-ben csupán kajak egyes 200 méteren indult a világbajnokságon, ekkor is százszázalékosan zárt.

Janics és Vereckei Ákos a kajak-kenu válogatott búcsúztatásakor (MTI)

Janics és Vereckei Ákos a kajak-kenu válogatott búcsúztatásakor (MTI)

Az idei esztendő nem kezdődött túl jól számára, hiszen egyesben nem sikerült kvalifikálnia magát a szegedi Világkupára, amely egyben olimpiai válogató is volt. Újra összeült viszont Kováccsal, és kivívta az olimpiai részvétel jogát, ráadásul négyesben is ütőképes csapatot sikerült összeállítaniuk. A szegedi Vk-n mindkét távon ezüstöt szereztek a németek mögött.

“Csak jókat tudok mondani az egységekről, keményen edzünk, és ez az időeredményeinken is látszik. Az olimpián kiderül, hogy ez mire elegendő, de úgy érzem, hogy ha azt hozzuk, mint a tréningeken, annak meglesz az eredménye. A Világkupa nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, Pekingben javítani szeretnénk” – nyilatkozott Janics.

A pekingi olimpia síkvízi kajak-kenu versenyei augusztus 18-án kezdődnek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik