Élet-Stílus

Simán nyert a Debrecen

A Győr a második bajnokiját is elveszítette, a Soproni Liga 2. fordulójában a hozzá hasonlóan az UEFA-kupában szereplő Debrecentől kapott ki hazai pályán.

Egy óriási kimaradt debreceni helyzettel indult a mérkőzés. Oláh ahelyett, hogy a hálóba gurított volna, valamiért kivárt, majd a kapusba lőtte a labdát. Ez ugyanakkor nem vette el a vendégek kedvét – a hajdúságiak az első félidőben háromszor is betaláltak a kapuba, eldöntve ezzel a három pont sorsát.

A 22. percben az első fordulóban duplázó Rudolf passza után Oláh 6 méterről lőtt a kapu jobb oldalába, majd hét perccel később Szűcs fejelt góltérően Demjén szöglete után. A védő hamarosan duplázott: Leandro estében ívelte a kapu elé a labdát, és Szűcs finom mozdulattal a hálóba emelt.

Öröm és bánat (MTI)

Öröm és bánat (MTI)

A szünet után a Loki okosan tartotta az eredményt, a meglepően gyenge teljesítményt nyújtó Győrnek még a szépítés sem jött össze. Ráadásul a hazaiak tíz emberrel fejezték be a meccset: a 79. percben Völgyit ütésért kiállította a bíró.

A DVSC a Zalaegerszeg után a Győrt is legyőzte, azaz maradt százszázalékos, akárcsak a Győr – csak az másképp: Egervári Sándor csapata második bajnokiját is elbukta, az első fordulóban az újonc Szombathelyi Haladás otthonában maradt alul.

Soproni Liga, 2. forduló:
Győri ETO – DVSC-TEVA 0-3 (0-3)
Gól: Oláh (22.), Szűcs (29., 41.)
Kiállítva: Völgyi (78., Győr)

Korábbi eredmények:
MTK-Honvéd 1-1
Vasas-Újpest 4-2
Nyíregyháza-Siófok 1-0
Fehérvár-Haladás 1-0
ZTE-Kecskemét 1-0
Paks-REAC 1-3
DVTK-Kaposvár 1-0

Ajánlott videó

Olvasói sztorik