Élet-Stílus

Bereményi: nem érdekel a Magyar Dal Napja

A Magyar Dal Napján a meghirdetett műsorban nem találtunk semmi arra utaló jelet, hogy Bereményi Géza szerzeményei megjelennének az egész műfajt bemutatni kívánó monstre koncerten. Bereményit a rendezvény nem érdekli, ettől függetlenül ősszel új számokat ír Cseh Tamásnak. Villáminterjú.

Fotó: MTI

Fotó: MTI

A most beharangozott Magyar Dal Napján nagyon hiányoltuk a szerzeményeit, mert szerintünk mérföldkövet jelent ebben a műfajban, akár a Cseh Tamásnak, akár Udvaros Dorottyának írt dalait nézzük. Hogyan értékeli a magyar dalt, mint műfajt?

A legfontosabb, hogy egyre többen művelik, amit örvendetes fejleménynek tartok, de nem igazán foglalkozom azzal, hogy merre fejlődik a műfaj. Engem jobban érdekel, hogy én merre fejlődök.

Mennyit tud a Magyar Dal Napja című kezdeményezésről?

Szinte semennyit, csak amit a plakátokon láttam, de meg kell hogy valljam, ez az egész nem érdekel. Tamás beteg, nincs aki énekelné a dalainkat.

Volt már arra példa, hogy a Republic játszott Cseh Tamást, és persze az Udvaros Dorottyának, vagy Básti Julinak és Cserhalmi Györgynek írt dalai is szerepelhetnének…

Végül is Dés László lesz a műsorban, lehetséges, hogy ő majd előad valamit a közös szerzeményeinkből.

Legutóbb arról lehetett hallani Cseh Tamásról, hogy javult az állapota. Ír neki dalokat, amit majd eljátszhat.

Igen, ősszel állok neki, legközelebb akkor lesz időm erre.

Korábban tervezte azt is, hogy Kádár Jánosról készít filmet. Vannak fejlemények ebben az ügyben?

Sajnos nincsenek. Nincsen rá pénz. Jobban mondva, azoknak akiknek van pénzük, azokat ez a film nem érdekli.

Most min dolgozik?

Jelenleg egy egész órás tévéfilmet készítek, amely első kötetemben, a Feltűrt gallérban megjelent Irodalom című novellából készült. Most már az utómunkálatoknál tartunk, elkészültünk a vágással. Augusztus végéig még biztosan rengeteg munkánk lesz vele.

Magyar dal látástól vakulásig

A Magyar Dal Napját idén először rendezik meg a Sziget már-már viccesnek nevezhető mínusz első napján. A gigamega rendezvényre potom 2500 forintért lehet jegyet venni és kora délutántó este 11-ig hallgathatjuk végig a magyar zenei élet legfontosabbnak tartott előadóit.
A többnyire eredetiben megszólaló dalok mellett számos egyedi előadást is hallhatunk: Ákos például Demjén dalt, Lovasi Tankcsapdát ad elő, erre az alkalomra összeáll a Rock Allstar csapat is, és elhangzik a legelső magyar rapszám is a Neurotic Brékje, igaz a Hit Gyülekezet tagjává vált Pajor Tamás helyett, a Ludditák adja majd elő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik