Élet-Stílus

Bajban vannak a tonhalfogyasztók

A drámai mértékben csökkenő halászható tonhalmennyiség ágazati szakértők szerint válságot idézhet elő az európai halellátásban.

Csak az elmúlt tíz évben az Atlanti-óceán, illetve a Földközi-tenger tonhalállománya mintegy 30 százalékkal csökkent, ami már drámai visszaesést jelent – közölték az Európai Halászati Felügyelet (CFCA) új, spanyolországi székházának felavatásán. A CFCA uniós szervezet, amely az egyes EU-tagállamok halászati felügyeletét koordinálja.

Kiirtjuk?

Korábban beszámoltunk arról, hogy a tonhalat – amely a római idők óta élelemforrás és kereskedelmi cikk – most a túlhalászás és a jövedelmező japán szusipiac növekvő kereslete fenyegeti. Jelenleg 50 ezer tonnányit fognak ki évente, ami a fenntartási szint kétszerese. Halászati szakértők, környezetvédők és az iparág képviselői is hangsúlyozták, hogy sürgősen lépéseket kell tenni a faj megmentéséért.

Az Európai Unió halászati ügyekben illetékes miniszterei kedden jóváhagyták a halászok támogatását célzó segély-, illetve forrásátrendezési tervet, amelynek összértéke kétmilliárd euró lehet. A következő néhány évre vonatkozó programra az európai költségvetésnek már részét képező alapokból 1,4 milliárd eurót fordítanak: ezt az összeget gyorsabban és rugalmasabb feltételekkel használhatják fel az uniós államok. A maradék 600 milliót az Európai Bizottság biztosítja majd, miként azt július 8-án megígérte.

Bajban vannak a halászok is

A magas üzemanyagárak miatt súlyos helyzetbe került halászok ezrei július 4-én Brüsszelben tüntettek. A főként francia, olasz, spanyol és portugál halászok azt szerették volna elérni, hogy ígérjenek számukra uniós segítséget a hajók üzemanyagául szolgáló nehéz gázolaj árának megduplázódása miatt. Először saját kormányaiknál próbálkoztak, ott viszont Brüsszelbe irányították őket.

Joe Borg halászati EU-biztos kabinetjének illetékese, Patrick Tabone akkor elutasító választ adott a halászok követelésére. Közölte, hogy a bizottság hosszú távú megoldást keres az ágazat problémáira, és az energiaárak miatti kompenzáció nem ilyen. Jelezte azt is, hogy a drágaság olyan gond, amely minden ágazatot sújt, nem csupán a halászatot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik