Élet-Stílus

Módosultak az építési szabályok

Jelentősen átszabta a kormány az országos településrendezési és építési követelményekről szóló rendeletét (OTÉK). Az új szabályzatok többsége szeptember 12-én lép hatályba.

Az egyik új szabály szerint valamennyi építési övezetben elhelyezhetők a megújuló energiaforrások műtárgyai, amennyiben a helyi építési szabályzat vagy szabályozási terv másként nem rendelkezik. Az utcafronti épületek utólagos hőszigetelésének vastagságát – közvetve – 10 centiméterben maximálja az új szabály. Eszerint a 2002. március 15. előtt készült épületeknél a közterület legfeljebb 10 centiméterrel csökkenthető a homlokzat utólagos hőszigetelése, vagy burkolása esetén.

Jármű-, kerékpártárolás

A gyorsforgalmi út mellett – a tengelyétől mért 250 méteren belül – nem lehet építményt elhelyezni. A tiltott távolság országos főút esetén 50 méter. A járműtárolást elsődlegesen épületben vagy terepszint alatti építményben kell megvalósítani a lakóingatlanoknál – az új szabály előírása szerint amennyiben a lakóépületben hatnál több lakás van, a gépjárműveket építményben (garázsban) kell elhelyezni.

Újdonság az is, hogy az önkormányzatoknak a városok központjaiban, valamint az idegenforgalmi központok környékén biztosítaniuk kell az oda látogatók autóinak és autóbuszainak az elhelyezését. Ugyanitt a kerékpárok elhelyezéséről is gondoskodni kell, de egyéni méretezés szerint.

Rovarkár és akadálymentesítés

A készházépítők örök problémája, hogy kezelni kell-e az épületekbe beépített fát, vagy sem. Nyugat-Európában ugyanis ez tilos, mivel ott úgy tartják, hogy a házak tartószerkezeteit a nedvességtől és a kártevőktől úgy kell megóvni, hogy egyik se juthasson be a falba. Ezzel szemben az OTÉK eddig beépítés előtti gombamentesítést írt elő, ami most kiegészült a rovarkár elleni kezeléssel.

Terjedelmesen foglalkozik a módosító rendelet az akadálymentesítéssel. Például az akadálymentesített területen a küszöb legfeljebb 20 milliméter magas lehet, és le kell kerekíteni. Ha ennél magasabb, akkor lejtősre kell kialakítani. Az akadálymentes ajtónak legalább 90 centiméter szélesnek kell lennie.

Eltakart klíma

Eddig liftet akkor kellett építeni egy házba, ha a lakás padlószintje 13,65 méternél magasabbra esett. Az új előírás: lift kell, ha 10 méternél nagyobb szintkülönbséget kell áthidalni az épületben, illetve minden középmagas és magas épületben bútorszállító liftnek is kell lennie. Középmagas a szabályok szerint a ház 13,65 és 30 méter között, afelett már magasnak számít.

Klímaberendezést meglévő épületre csak takarva lehet felszerelni. Az új rendelet megadja a gépjárműtároló legkisebb méretét is, ez 2,70-szer 5 méter.

Továbbra is a lakás egyik lakószobájának el kell érnie a 17 négyzetmétert, de a jövőben ebbe nem lehet beszámítani a vele egy légtérben lévő konyhát és étkezőt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik