Élet-Stílus

Hibernálni kell a Balatont

Két évszázadon keresztül a Balatont tudatosan fejlesztették üdülőövezetté. A hatóságok célja most az, hogy e szerepét fenntartható módon töltse be, amiért meg kellett akasztani a tó életútját. A szakemberek szerint, ha változik a társadalmi igény, változhat a Balaton kezelésének stratégiája is.

A víz minősége attól függ, honnan nézzük: egy ivóvíznek kiváló, nagyon átlátszó, tiszta, természetes fürdővíz valószínűleg nem lesz soha haltartásra alkalmas – hasonlítsuk csak össze a Balaton és egy horgásztó „színét”. Ha egy tavat és környékét tömeges fürdésre és pihenésre akarunk alkalmassá tenni, akkor előbb-utóbb az történik vele, ami történt és történik a Balatonnal: a nádasok fogynak, a tópartra elmosás ellen védműveket építtetünk. A mocsaras területeket megpróbáljuk kiszárítani, mert „semmire sem használhatók”, sőt élőviláguk zavarja a pihenést.

Vizes hetek a figyelőneten

Vizes hetek sorozatunkban bemutatjuk vizeink állapotát, a rájuk leselkedő veszélyeket, tervezzük jövőjüket. Megmutatjuk, milyen gasztronómiai, természeti csodáknak adnak otthont, válogatunk a vízhez köthető szabadidős és kulturális tevékenységekből, de sorra vesszük a köréjük font legendákat, hiedelmeket is. Elsőként a Dunáról, majd a Balatonról írunk, utána a Tisza és a hazai gyógyvizek kerülnek sorra.

Üdülőövezetté alakítottuk

vízminőség

A Balaton vízminősége a ’60-as, ’70-es években romlott, a mélypont a 80-as és 90-es évek közepén volt. Innentől stagnált, majd lassú javulás állt be, ami ma is tart, mert a vízminőség változása lassú folyamat. A magyar tenger vízminőségének változásairól szerdán írunk részletesen.

Az üdülőövezetté nyilvánított tavat elérhetővé kell tenni, ezért vasutat és közutakat építünk, szabályozzuk a vízszintet, mert a szintingadozás akadályozza a megtelepedést. Nő a beépítettség, mert egyre nagyobb tömeg jelenléte kívánatos. Az infrastruktúrát fejleszteni kell, meg kell oldani a megnövekedett népesség hulladékának, szennyvizének kezelését.

Az infrastruktúra fejlődésével nőni kezd a mezőgazdasági termelés, erősödik az ipar, a szolgáltatás és kereskedelem ami szintén a Balaton közvetlen vagy közvetett szennyezésével jár. A fenti folyamatok a XIX. századtól a XX. század 70-es éveiig jellemezték a tó környékét, miközben a lecsapolt Kis-Balaton helyett közvetlenül a Balatonba vezetett Zala elkezdte feltölteni a Keszthelyi-medencét – tájékoztatta lapunkat a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség.

Hibernáljuk a Balatont (fotó: MTI)

Hibernáljuk a Balatont (fotó: MTI)

Az üdülési szempontok előtérbe helyezésével kiderült az is, hogy a közvetlen parti területeken túl, az egész vízgyűjtőn szükséges az alapos szennyvíztisztítás. A tavat közvetlenül érintő szennyvízterhelést ki kell zárni, a közvetett terhelés csökkentésére is eljárásokat kell kidolgozni. Nem célszerű az iparosítás, a mezőgazdaság intenzifikálása pedig ellentétes a kitűzött célokkal, mind üdülési, mind halgazdálkodási szempontból.

Változtak az idők

A fenti célok mára javarészt megvalósultak. Alig van közvetlen szennyvízbevezetés a tóba, sőt ezek nagyobb részét a vízgyűjtőn kívülre vezetik. A Kis-Balaton-védőrendszer csökkenti a Balaton feliszapolódását, és lehetnek egyéb kedvező hatásai is, bár erről régóta tudományos viták folynak. Több helyen javult, vagy megjelent a szennyvíztisztítás, csatornázás. A tó északi oldalán megszűnt a bányászat, ezért átalakulóban van a vízháztartás. A mezőgazdaság, az ipar visszaszorulása vélhetően az ország gazdaságának visszaesésével párhuzamosan folyt.

A Kis-Balaton

A Kis-Balaton a XIX. Századig a Balaton nyugati „nyúlványaként” szerves egységet alkotott a tóval. Előbb a vasútvonal vezetése miatt vizét szabályozták, később a mocsárvilág termőterületé alakítása miatt vizét lecsapolták. Ezzel elvesztette természetes szerepét, hogy a Zala hordalékát „szűrve” megakadályozza a Balaton feltöltődését. Eltűnésével a folyó hordaléka immár zavartalanul jutott a Balatonba, és iszappal kezdte telehordani a Keszthelyi-öblöt. Ennek megakadályozására a ’70-es években megindult a Kis-Balaton újbóli mesterséges elárasztása, a mocsárvilág rehabilitációja – a folyamat a mai napig tart. A Kis-Balaton szerepéről, állapotáról szerdán megjelenő cikkünkben olvashat.

A tó környékén azonban – a szocialista gazdaság átstruktúrálódásával egyidőben – megjelent egy újabb fejlesztési hullám, amely a Balaton környékének gazdaságát, „eltartóképességét” a turizmuson keresztül kívánja növelni. Ez újabb ingatlanfejlesztésben, szórakoztató centrumok építésében nyilvánul meg, az állam ugyanakkor a part menti településeken növelni kívánja a vízparti közterület arányát.

Megszakítjuk a tó életútját

A Balaton állapotának megértéséhez tudni kell, hogy a tavak majdnem ugyanúgy élnek, mint mi: születnek, fejlődnek, elöregednek, megszűnnek – ez egy természetes folyamat. Születő, fiatal tóként az erdélyi Gyilkos-tó említhető, esetleg néhány magyarországi mesterséges tó, aminek intenzív horgászati-fürdési hasznosítása még nem kezdődött meg, mint egyes dísztavak, bányatavak. Elöregedett tóra jó példa a Balaton-felvidéken a Kornyi-tó, a tihanyi Külső-tó, sőt a Kis-Balaton is egy ilyesféle állapotban tartott mesterséges képződmény. Ezekben nyilvánvalóan senki sem szeretne fürdeni – jegyzi meg a szakember.

Azt is kijelenthetjük tehát, hogy a Balaton járná sajátos életútját, ha hagynánk. Most – társadalmi igényektől hajtva – próbáljuk megakasztani életútjának egyik állomásán, és e társadalmi igény fenntarthatóságára vigyáz a környezetvédelem, a természetvédelem, a vízügy a maga sajátos eszközeivel, igénybe véve a tudomány segítségét is. A fentiek tükrében tehát világos, hogy bármely tó mindenféle hatásra valamilyen válasszal szolgál. Ezek egy része – főként az emberi beavatkozásra adott válaszok – nem kívánatosak, de természetesek, más részük pedig teljesen természetes, ennek ellenére számunkra elfogadhatatlanok – ilyen volt a néhány évvel ezelőtt bekövetkezett vízszintcsökkenés.

—-Folyamatos beavatkozásra van szükség—-

A Balaton „üdülőövezetként” megfogalmazott vízminőségének javítása főként pénz és jogi szabályozás kérdése, ide tartozik a szennyvizek kezelése, helyes mezőgazdasági gyakorlat kialakítása, új hulladéklerakók betiltása, a veszélyes anyagok kibocsátásának szabályozása, a tudatformálás. A vízminőség fenntartása, javítása ugyanis nem eseti cselekedet, hanem folyamat: ha megszűnik az emberi beavatkozás, a jelen társadalmi igények által megállapított vízminőség újra romlani kezd.

Társadalmi igény (fotó: MTI)

Társadalmi igény (fotó: MTI)

A tópart sokak által kifogásolt beépítése ugyancsak e társadalmi folyamat része, vagyis az emberek és a környezet ezt az árat kénytelen fizetni azért, mert a Balatont üdülési övezetként kezeli: a tömeges emberi jelenlét úgynevezett antropogén hatásaival mindenhol befolyásolja a környezetet. A part „visszavadításával” kapcsolatos elképzelésekről semmiféle „hatóság és tudós testület” nem fog döntést hozni, míg arra társadalmi igény nem lesz.

A fenti megállapítások szoros összefüggésben vannak az EU Víz Keretirányelvben (VKI) foglaltakkal, azaz fontos szerep jut az öntudatos, felelősen gondolkodó polgároknak: a végső döntéseket helyben kell meghozni. Szimbolikusan és valóságosan is egy állóvíz védelme a közeli és távolabbi, fő- és mellékbefolyó vizeinek védelmétől, mindenkori vízminőségi állapotától függ. A VKI is ennek szellemében alkotta meg szempontrendszerét, melynek végeredményeként 2014-re minden hazai álló- és folyóvizünknek legalább jó minőségűnek kell lennie – hacsak azt nyomós gazdasági vagy társadalmi érdek nem gátolja – fogalmazott lapunknak a felügyelőség.

Folyóinkról és tavainkról még többet a FigyelőNet Vizes Hetek aloldalán olvashat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik