Élet-Stílus

560 óra olimpiai közvetítés az MTV-n

Félszáz kinti és ugyanannyi Budapesten dolgozó munkatárssal, 44 helyszínről, 560 órányi adásban számol be a pekingi nyári olimpiáról a Magyar Televízió (MTV) - hangzott el a közmédium keddi sajtótájékoztatóján.

„A sport egy olyan dolog, ami mentén könnyen egységbe tömörülünk” – mondta Medveczky Balázs, az intézmény egyetlen alelnöke és ügyvezetője azon reményének adva hangot, hogy a labdarúgó-Európa-bajnokság után az ötkarikás játékoknak is „nyertese” lesz.

Hozzátette, az időeltolódás mellett a jobb képminőséget lehetővé tevő HD-technológia bevezetése miatt közvetítési szempontból minden idők legbonyolultabb olimpiája elé néznek, de bíznak benne, hogy ez lesz a legsikeresebb is.

Minden eddiginél több – gyakran speciális látószögből képet adó – kamera, helyszín, a korábbinál jobb képminőség is várja a nézőket, akik a nyolcadikai megnyitó előtti két napban 50-50 percben élvezhetik a már megkezdődött labdajátékversenyek összefoglalóit, majd napi 16 órányi olimpiai műsort élvezhetnek – sorolta Schulek Csaba sportfőszerkesztő.

A délután kettőkor kezdődő megnyitót este nyolckor ismétli meg az egyes csatorna, amely másnaptól hajnali háromnegyed három és este fél hat között – három hírblokkot leszámítva – csak az ötkarikás viadallal foglalkozik, este nyolctól pedig 120 perces összefoglalót sugároz – tette hozzá.

A kettes csatorna reggel hatig ugyanezt a műsort adja, majd a Nap-kelte nyolcórai zárása után visszatér a sporttematikához, ha pedig időben ütközik két magyar vonatkozású viadal, az egyik itt megy adásba, majd este négy és öt óra között kezdődik egy, az érdekesebb labdajátékokból szemezgető összefoglaló.

Közlése szerint úgy öntött az MTV, hogy az óránként rendelkezésére álló hatperces reklámidőt kisebb részekre szabdalva teszi adásba, azaz legfeljebb kétperces hirdetéshez egypercnyi szponzoráció társul.
„Az olimpiai jogokat már busásan visszakerestük” – mondta Schatz Péter üzlet- és termékfejlesztési igazgató, hozzátéve, a közvetítés és a stáb költségei miatt nem lesz nyereséges a vállalkozás; szavai szerint a háromból két mobilszolgáltatóval már megállapodtak, ahogy a másfél méternél nagyobb kivetítőt működtető társaságokkal is tárgyalnak már a jogdíjakról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik