Élet-Stílus

F1: a bajnok nem találja a gázpedált?

admin
admin

2008. 07. 13. 11:20

Sokáig türelmesek voltak a Toro Rossónál a Champ Carból igazolt Sebastien Bourdais-val, de immár nyíltan kritizálta a csapat egyik vezetője.

Négy az amerikai Champ Car sorozatban szerzett bajnoki címével nagy reményekkel érkezett 2008-ban a Forma-1-be, a 2002-ben a Forma 3000-as elsőséget is bezsebelő Sebastien Bourdais. Az autósport királykategóriájában azonban eddig csak epizódszerepek jutottak neki.

Legjobb versenye az évadnyitó ausztrál volt, ahol a negyedik helyig jutott, de pár körrel a vége előtt kiesett, így végül hetedikként rangsorolták. Akkori két pontján kívül idén nem szerzett többet. Bár csapattársa Sebastian Vettel is csak öt egységnél tart, a csapatvezetés szerint nagy különbség van a két versenyző között, és nem a francia javára.

Vettel ugyanis hat három arányban bizonyult eddig jobbnak nála az időmérőkön. Eddigi a francia legjobb helyezése az időmérőn a 13. hely volt, míg német csapattársa háromszor is tovább jutott a harmadik felvonásba.

Fejben kell összeszednie magát (vezess.hu)

Fejben kell összeszednie magát (vezess.hu)

“Gondja van kanyarodáskor az autó ideges hátsó részével” – mondta Franz Tost a Toro Rosso csapatfőnöke az Auto Motor und Sport-nak. A német lap megkérdezte Vettelt is erről: “Bourdais azt szereti, ha az autó alulkormányozott (ha a kanyarban az orrát tolja ki). Számomra viszont egyre megy, hogy alul vagy túlkormányozott-e a versenyautó.”

Bourdais-nek mindenképpen össze kell kapnia magát, hiszen mindössze egy éves szerződést kötött vele a Toro Rosso, Ha nem győzi meg a vezetőket, hamar véget ér F1-es pályafutása.

A csapat most azon dolgozik, hogy valamelyest átalakítsa Bourdais számára a versenyautót, hogy nagyobb leszorítóerő jusson a hátsó tengelyre, így stabilizálva azt. Tost szerint azonban az autó átalakításán kívül máshol is változtatni kell: “Fejben vannak problémái, mert vezetni azt tud a srác. Ezt bebizonyította a Formula 3000-ben és a Champ Car sorozatban nyert bajnoki címeivel. Nálunk viszont azzal került szembe, hogy Vettel mindig gyorsabb.”

Főnöke ezért egész mást javasolt neki a javuláshoz:”Egyszerűen meg kell találnia a gázpedált” – mondta Tost.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Gödöllő, 2014. március 1.
A Szent István Egyetem központi épülete. A műemlék épület Kertész K. Róbert és Sváb Gyula tervei alapján 1923-1929 között neobarokk stílusban épült. Az egyetem előtt áll Árpád-házi Kálmán herceg szobra, Róna József szobrászművész 1931-ben felállított alkotása.
MTVA/Bizományosi: Faludi Imre 
***************************
Kedves Felhasználó!
Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.