Élet-Stílus

Hamilton kirúgja az apját

Anthony Hamilton a fiával együtt érkezett a Forma-1-be. Lewis édesapja soha nem maradt távol a fiától a versenyhétvégéken, hiszen ő menedzseli pályafutása kezdetétől fogva, de úgy tűnik, ennek vége.

A spanyol Marca című lap úgy tudja, bár az apja olyan cégekkel kötött reklámszerződést, mint a Reebok vagy a Pepsi és a McLarentől is jó kis pénzt kap, a család többet akar. Hamilton jelenleg a Forma-1 egyik legnagyobb sztárja, és szeretnék ezt pénzre is váltani. Ezért felfogadnak egy profit.

Anthony Hamilton korábban kijelentette, hogy nincs szükségük ilyenre, mert ők maguk elintézik az ilyen ügyeket. A Marca úgy tudja, az egyik legjobb szakember, Julian Jakobi veszi kézbe Hamilton sorsát.

Jakobi korábban olyan pilótákkal dolgozott, mint Ayrton Senna, Jean Alesi vagy Juan Pablo Montoya, és mindegyiküket milliárdossá tette.

Koppintott a McLaren (vezess.hu)

Koppintott a McLaren (vezess.hu)

Hamilton eközben a következő versenyhelyszínen, Hockenheimben tesztelt. A németországi futamra számos újdonsággal készül a McLaren, közülük a leglátványosabb az új motorborító elem. Az MP4-23 más autókhoz hasonlóan méretes uszonyt kapott a hátára, melyet másfél hét múlva láthatunk először.

Az első ilyet még a Red Bull mutatta be, amit Adrian Newey álmodott meg, a tervező, akit éppen a McLarentől csábítottak el az energiaitalos csapat vezetői. Az érdekes megoldást természetesen használja a Toro Rosso, a Red Bull fiókcsapata, de lemásolta a Renault és a Force India is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik