Élet-Stílus

Cseh Lacinak bejött az új dressz

Cseh László országos csúccsal védte meg címét 200 m gyorson és 50 m háton a Komjádi uszodában a 110. úszó országos bajnokság döntőinek első napján. Ugyancsak aranyérmet szerzett országos rekorddal a Kőbánya SC általa vezetett 4x100-as gyorsváltója.

A pekingi menetrendhez igazított műsor, azaz a délelőtti döntők nem zavarták meg a világ- és Európa-bajnokot, aki a nyitányon, 200 m gyorson 1:48.02 percre javította saját rekordját, melyet március 23-án az eindhoveni Eb-n úszott.

Ez a szám Cseh és Kis Gergő párharcát hozhatta volna, de a 800 gyors Európa-bajnoka rápihent a 400 vegyesre. Ott ugyanis Verrasztó Dáviddal kellett meccselnie, hogy az ezúttal távolmaradó Cseh mellett melyikük indulhat ezen a távon Pekingben. Kis volt lépéselőnyben, Verrasztónak riválisa 4:14.17 perces idejét kellett volna felülmúlnia, de ez nem sikerült, sőt győznie sem.

Jó formában az elsőszámú magyar úszócsillag (MTI)

Jó formában az első számú magyar úszócsillag (MTI)

200 m pillangón is eldőlt a két olimpiai induló személye, az Eb-ezüstérmes Kovács Emese mellett Boulsevicz Beatrix lesz a résztvevő.

Cseh 50 m háton begyűjtötte második aranyát, szintén saját, kétéves csúcsát módosította 25.39 mp-re – talán az új szuperdressznek is köszönhetően.

Női 400 vegyesen Hosszú Katinka távollétében Jakabos Zsuzsanna biztosan nyert, női 50 m mellen Verrasztó Evelyn diadalmaskodott.

A döntők első napjának zárásaként a Kőbánya SC 4×100-as férfi gyorsváltója 3:21.77 perces országos csúccsal győzött, míg a Jövő SC II. Kerület 4×200-as női gyorsváltója mindössze két századdal maradt el a magyar rekordtól.

az öttusázók is szuperdresszben

Az úszók után az öttusázók is kipróbálhatják azt az új szuperdresszt, amelytől az eredmények javulását várják. Ruza József, a Magyar Úszó Szövetség főtitkára az MTI-nek elmondta, hogy az ob után kipróbálásra átadják az öttusázóknak a ruhákat, Vörös Zsuzsa és Gyenesei Leila akár a jövő heti moszkvai Eb-n is tesztelheti. Amennyiben ez beválik, az olimpián is ugyanígy biztosítani tudják a pentatlonisták számára a felszerelést, mivel az öttusázók viadalaira az úszóversenyek után kerül sor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik