Élet-Stílus

Chelsea: nem eladó Lampard

Az angol egyesület hivatalos honlapján közölte, hogy a válogatott középpályás nem eladó. Nem sokkal később a Chelsea új trénere első hivatalos sajtótájékoztatóján megerősítette a hírt, Frank Lampard a következő szezonban is marad a londoniaknál.

Sajtóértesülések szerint már két hete aláírt, mégsem megy az olasz bajnok Internazionaléhoz Frank Lampard, a Chelsea válogatott labdarúgója. A France Football című szaklap korábban kész tényként közölte, hogy az Inter 9 millió eurót fizetett a 30 éves középpályásért, aki 2012-ig évi 7,3 millió eurót kap.

Lampard Milánóban újra együtt dolgozhatott volna korábbi edzőjével, Jose Mourinhóval, aki júniusban vette a csapat vezetését Roberto Mancinitől. A távozás mellett szólt az a tény is, hogy a londoniak új trénere, a brazil Luiz Felipe Scolari az Európa-bajnokságot követően Lampard posztjára igazolta le Decót.

Nem követi Mourinhót (MTI/EPA)

Nem követi Mourinhót (MTI/EPA)

Az angol középpályással kapcsolatos híreket kedden azonban több helyről is cáfolták. “Franknek még egy éve van a szerződéséből, így nem tárgyalunk senkivel az eladásáról. Nem kaptunk érte ajánlatot sem” – közölte honlapján a londoni egyesület.

“Beszéltünk, elmondtam neki, hogy mennyire tisztelem emberként és játékosként is, majd arra kértem, maradjon velünk. Negyed óra múlva már ő is azt mondta, hogy szeretne még hosszú évekig a Chelsea futballistája lenni” – nyilatkozta Scolari.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik