Élet-Stílus

Bemutatják Bin Laden, Bush és Putyin ágyjelenetét

A Lenin visszamegy a sírba? címmel nyílik kiállítás augusztus közepén a debreceni Modemben. A tárlatot a nemzetközi vihart kavart orosz sztárkurátor, Andrej Jerofejev rendezi.

A Modem Modern és Kortárs Művészeti Központban nyíló nagyszabású tárlat jelentős részben a szocart irányzatának Párizsban kiállított munkáit tartalmazza. Magyarországon ugyanakkor megtekintheti a közönség azokat a műveket is, amelyeknek kivitele Oroszországból Franciaországba politikai okokból meghiúsult.

A Modem igazgatója, Gulyás Gábor ezek közül kiemelte azt a két filmet, amit a párizsi közönség nem láthatott, mert az orosz kulturális miniszter – aki „Oroszország szégyenének” nevezte az alkotásokat – személyes intézkedésével megakadályozta a Franciaországban történő bemutatást.

„Ez most nem történhet meg, mert a két film már Debrecenben van” – hangoztatta a Modem igazgatója, aki elmondta azt is: az egyik filmen orosz egyenruhás rendőrök csókolóznak, míg a másikban egy ágyban látható a félreérthetetlen pózban szeretkező Oszama bin Laden, George W. Bush és Vlagyimir Putyin.

Erik Bulatov műve

Erik Bulatov műve

Pénteken Andrej Jerofejev is a cívis városba érkezik a kiállításról történő utolsó egyeztetésekre – fűzte hozzá Gulyás Gábor. Emlékeztetett arra, hogy ő rendezte a Párizsban nemrég nagy sikert aratott SzocArt – politikai művészet Oroszországban című tárlatot, s a debreceni kiállításnak is Jerofejev a kurátora.

Gulyás Gábor emlékeztetett arra, hogy a Szovjetunióban a szocialista realizmus majd ötven évig volt olvasztótégelye az egymástól eltérő művészeti aspektusoknak és esztétikai álláspontoknak. A hetvenes években jelent meg a szovjet-orosz művészetben friss alternatívaként a szocart, mint a hivatalos és szemmel tartott művészeti paradigma egyfajta melléküzemága. Az irányzat képviseletében (kezdetben titokban, az úgynevezett „második nyilvánosság” előtt) fellépő fiatal művészek éles iróniával és sok humorral mutatták be a demagóg, pártállami rendszer visszásságait.

Vitalij Komar, Alex Melamid, Erik Bulatov és Ilja Kabakov a pop-art formanyelvét a szocreál ikonográfiájával ötvözve üde és újszerű látásmóddal gazdagították a művészeti palettát. A szocart fő ismérve a szocialista realizmus heroikus patetizmusával szemben a metsző humor lett, mely széles körben befogadhatóvá és könnyen fogyaszthatóvá teszi a műveket. Nemzeti bálványok sérthetetlensége foszlik így köddé, szimbólumoknak és a deformált valóságnak támad a szarkazmus kétélű fegyverével – mutatott rá Gulyás Gábor.

A Modem tárlata az irányzat legfontosabb munkáit bemutató, első átfogó szocart kiállítás lesz Magyarországon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik