Élet-Stílus

Megéri Eb-t nyerni

Huszonhárom millió euróval ismeri el a spanyol labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki győzelemét az UEFA. A játékosok egyenként 213 ezer eurót kapnak a spanyol szövetségtől.

A spanyol csapat valamennyi mérkőzését megnyerte – az olaszok ellenit tizenegyesekkel – ezzel 15,5 milliót gyűjtött össze, a németekkel szembeni 1-0-s döntőbeli siker, vagyis az elsőség kiharcolása pedig 7,5 milliót ér. A játékosok fejenként 213 ezer eurót (51 millió forint) kapnak a végső sikerért. A spanyol szövetség közlése szerint a prémium összegét a kontinensviadal előtt meghatározták.

A német együttes 14,5 millióval jutott el a fináléig, amelyért még 4,5 milliót, azaz összesen 19 millió kap.

Torresék nagyot kaszálnak (MTI/EPA)

Torresék nagyot kaszálnak (MTI/EPA)

Az UEFA összesen 184 millió eurót oszt szét a 16 résztvevő között, ebből 64 milliót a mutatott teljesítmény alapján. Valamennyi válogatott indulásból részesült 7,5 millió euróban, majd az első szakaszban a győzelmek 1 milliót, a döntetlenek pedig 500 ezret értek. A negyeddöntőbe jutott nyolc alakulatnak jut további kétmillió, az elődöntősöknek pedig újabb három.

A marketingbevételek és a közvetítési jogdíjak emelkedése miatt lényegesen nőtt a szétosztható pénz összege 2004-hez képest. A portugáliai torna után 129 millió eurón osztozhattak a csapatok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik