Élet-Stílus

Mindennél erősebb lenne a gyalogosok elsőbbsége

KRESZ-módosítással tenne rendet a zebrák környékén az Új rend program kormánybiztosa. A gyalogosok már a zebrához közeledve elsőbbséget élveznének. A rendeletmódosítás leghamarabb ősszel léphet hatályba.

A jogszabály tételesen írná elő: a zebránál a gyalogost át kell engedni, ha már lelépett a járdáról, illetve az áthaladási szándéka egyértelműen felismerhető. Vagyis amikor az út szélén várakozik, de jól látható, hogy nemcsak nézelődik, hanem szeretne átjutni a túloldalra.

Olyan gyalogosvédő intézkedést hoznának, amely nem lassítja le a városok közlekedését, nem növeli a környezetterhelést, nem mechanikus megközelítésű, de a gyalogos számára feltétlen elsőbbséget, áthaladási lehetőséget biztosít abban az esetben, ha áthaladási szándékát egyértelműen jelezte, még mielőtt lelépett volna a járdáról – nyilatkozta az InfoRádiónak Kondorosi Ferenc kormánybiztos.

Egyetért eközben azzal, hogy nem a szabályokkal van baj, hanem azok betartásával. Ezért a jövőben a magabiztos, jogkövető magatartást kikényszerítő ellenőrzésre és a közlekedők közti együttműködésre kell koncentrálni. A létező szabályokat ugyan néhány helyen tökéletesíteni kell, de azok egyébként elegendőek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik