Élet-Stílus

Alonso drága és öreg

Fernando Alonsót szinte minden csapattal hírbe hozták már a mezőnyben, de a Ferrari mellett a BMW Sauberhez való szerződés az egyik legerősebb spekuláció. A BMW-nél azonban nem várják a spanyolt.

Az utóbbi hetekben az F1-hírek elmaradhatatlan része a heti Alonso-pletyka a spanyol ferraris, toyotás, hondás vagy épp BMW-s jövőjéről. Reálisan tekintve persze ezek közül a Ferrariral és a BMW-vel kapcsolatos találgatásokat lehet komolyan venni, hisz a kétszeres világbajnok célja, hogy győzelemre képes autóba ülhessen.

A ferraris híreket újra és újra cáfolja mindkét fél, és most a BMW-s találgatások is komoly léket kaptak. A csapatfőnök, Mario Theissen kerek perec nemet mondott a Diario AS kérdésére, amely a spanyol esetleges leszerződtetésére vonatkozott.

Újabb kosarat kapott (MTI/EPA)

Újabb kosarat kapott (MTI/EPA)

“Ez nem az én stílusom. Sokkal inkább egy fiatal pilótát szeretnék majd, aki a csapattal együtt fejlődik egy nagy értékű bajnokká” – utalt finoman Alonso borsos árára is a német szakember.

A spanyol lap azért azt is hozzátette, hogy Theissen ezzel a nyilatkozattal talán csak a kétszeres világbajnok gázsiját szeretné lejjebb tornászni.

A BMW mindkét versenyzőjének lejár idén a szerződése, de Robert Kubicát nagy valószínűséggel újra lekötik, míg a gyengén szereplő Nick Heidfeld sorsa nagyon bizonytalan. A 2009-es felállást augusztusban jelenti be a csapat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik