Élet-Stílus

Németország az első elődöntős

Az első negyeddöntőben a német csapat magabiztos játékkal ejtette ki a titkos favorit Portugáliát. A Nationalelf az utolsó öt perc drukkjától eltekintve irányítása alatt tartotta a történéseket, míg a portugálok nem tudtak mit kezdeni a megerősített német középpályával. Az Eb egyik legjobb meccsének főhőse a gólt és két gólpasszt kiosztó portugál-mumus Schweinsteiger volt.

Nagy körültekintéssel kezdtek a csapatok, mindkét együttes óvatosan tologatta a labdát az első tíz percben.

Bár a baloldalra került Friedrich a meccs előtt bőszen fogadkozott, az őrzésére bízott Cristiano Ronaldo nevéhez fűződött az első helyzetecske: faképnél hagyta védőjét, kisodródott helyzetből lőtt, ám Lehmann magabiztosan fogta a labdát.

Hamar véget ért az “ismerkedés”

Szűk negyedóra elteltével Simao került helyzetbe a német tizenhatos jobboldalán, az ötöshöz érve lőtt, ám az erővel és az irányzékkal is baj volt – Lehmann könnyedén paskolta szögletre a kísérletet. A németek is éledeztek, Hitzlsperger beívelése után Ballack fejelt fölé, a másik oldalon Ronaldo elől tisztázott Friedrich.

Az első komoly német helyzet nagyon meglepte a portugálokat (MTI)

Az első komoly német helyzet nagyon meglepte a portugálokat (MTI)

A decens futballnak egy remek német támadás vetett véget. Egy olyan helyzetből, amit elsősorban a portugáloktól lehetett elvárni. Podolski a Ballacktól visszakapott villámgyors kényszerítő után elnyargalt az alapvonalig, laposan középre lőtt, s a Ferreirát megelőző Schweinsteiger hat méterről a jobb alsó sarokba lőtt.

Még fel sem ocsúdtak a portugálok, máris kettővel mentek a németek. Schweinsteiger végezhetett el szabadrúgást baloldalról, laposan csapódó ívelésére Klose érkezett az ötös jobb sarkánál és a kapu baloldalába helyezett – a labda Ricardón megpattanva pattant a kapuba.

A tornán először a vb-gólkirály Klose is megvillant (MTI)

A tornán először a vb-gólkirály Klose is megvillant (MTI)

Scolari hamar reagált, a korábban ápolásra is szoruló, ráadásul a németek ellen rendre csatát vesztő Moutinhót lehozta, s beküldte a támadásokban ügyesebb Meirelest. Meg is lett az eredménye: a két bekapott gól sokkja szinte percek alatt elpárolgott, s előtérbe került az, amiben a portugálok talán az Eb-mezőny legjobbjai.

Körömpasszok, lefordulások – egy darabig viszont úgy tűnt: nem sok haszonnal. Mertesacker a 33. percben az utolsó pillanatban mentett Ronaldo elől, hét perccel később viszont szépített a Seleccao.

így látta zombori sándor

Azt történt, amire számítottam. A németek hihetetlen fegyelemmel és magabiztosan futballozva jutottak be a legjobb négy közé. A portugálok sem okoztak csalódást, ők ennyit tudnak. A középpályán remekül kombináltak, de a kapu előtt megállt a tudomány. A csapatnak, akárscak a korábbi évekbe,n ismét a góllövéssel voltak gondjai, hiába a rengeteg sztár, a lehetőségeket be kell lőni.

Ronaldo másodjára hagyta faképnél Friedrichet, kissé szélről lőtt, Lehmann ugyan szépen zárta a szöget, de a labda kipattant róla – épp az ötös bal sarkánál érkező Nuno Gomeshez. A támadó Mertesacker becsúszása ellenére előtte, s a német középső védőn megpattanó labda Lehmannt és Metzeldert is becsapta.

Nuno Gomes gólja után ismét reménykedhettek a portugálok (MTI)

Nuno Gomes gólja után ismét reménykedhettek a portugálok (MTI)

A hajrá ismét a németeké volt; Ballack lódult meg a balszélen, a tizenhatoson belül lőtt, ám Ricardo a helyén volt. Az Eb alighanem legjobb első félidejét produkálta a két csapat, s várható volt, hogy a folytatás sem lesz laposabb.

Ballack fejese eldöntötte

Portugál dominanciával folytatódott a második félidő. Mégis a németeké volt az első komolyabb helyzet, Hitzlsperger viszont azok után, hogy a tizenhatos előtt remekül megszelídített egy magas labdát, 17 méterről magasan a kapu fölé lőtt. A portugálok ziccerrel válaszoltak: jobboldali szöglet után Pepe azonban közelről fölé fejelt.

Támadtak a portugálok, és ismét a németek szereztek gólt. Scolari a jelek szerint hiába hívta fel a figyelmet a német fejelő játékosokra. A baloldalról ismét Schweinsteiger végzett el szabadrúgást, ezúttal Ballack rajtolt a labdára és az első gólban is benne lévő Ferreirát megelőzve a kapu baloldalába fejelt.

Másodjára is bealudtak a portugálok: Ballack büntetett (MTI)

Másodjára is bealudtak a portugálok: Ballack büntetett (MTI)

Hitzlsperger és Petit lövésváltása – a portugálé volt a jobb kísérlet, de a korábban bizonytalankodó Lehmann magabiztosan védett – után kettős csere következett: Helder Postiga csatába küldésével Scolari az összes lehetőségét kihasználta.

A hajrában kiderült: bevált a Brazil mester húzása. A 79. percben ugyan a németek növelhették volna előnyüket – Podolski 30 méteres bődületes lövése csak centikkel kerülte el a bal felső sarkot, nem sokkal később a portugálok faragtak a hátrányukból. Nani centerezett balról, Mertesacker és Metzelder egymásra várt, a közöttük kibúvó Helder Postiga pedig közelről a léc alá fejelt.

Portugál szempontból későn jött a szépítés, a hátralévő időben a németek okosan tartották a labdát, s bár a portugál csapat felvonult a tizenhatosuk előtt, ígéretes helyzetet már nem tudott kidolgozni. Sőt, a hosszabbítás utolsó percében Podolski 4-2-re alakíthatta volan az eredményt, ha jobban koncentrál.

A papírformát borító – vagy csak jól altató – Németország megérdemelten jutott a négy közé, Portugália pedig a 2006-os bronzmeccs sután ismét alulmaradt a németekkel szemben: s ezúttal is az egy gólja mellett két gólpasszt kiosztó Schweinsteiger volt a vörös mezesek „sírásója”.

Nyilatkozatok

Joachim Löw német szövetségi kapitány:
“Borzasztó volt fentről, a játéktértől messze nézni a mérkőzést. Sok mindent észrevettem, ami a pálya széléről máskor fel sem tűnik, nagyon nehéz volt úgy nézni a meccset, hogy hiába láttam, mit kell csinálnunk, mégsem tudtam beavatkozni. Segítőm, Hans-Dieter Flick remekül helyettesített a mérkőzésen, nagyon jól cserélt, jó kezekben volt a csapat. Az elődöntőig hat napot pihenhetünk, erre mindenkinek óriási szüksége van.”

Luis Felipe Scolari portugál szövetségi kapitány:
“Csapatom mindent megtett a továbbjutásért, nem tehetünk szemrehányást magunknak. A németek harmadik gólja szabálytalan körülmények között született, Ballack a fejes előtt lökött, ez világosan látszik a televíziós felvételeken, sajnos ez ellen nem tehetünk semmit. Viszont azt is el kell ismernünk, hogy a németek másik két gólja előtt megengedhetetlen hibákat követtünk el, a párharcokban nem voltunk elég kemények. Úgy érzem, mindent megtettem Portugáliáért, emelt fővel búcsúzhatok a válogatottól és a játékosaim is büszkék lehetnek az elmúlt évek eredményeire.”

13. európa-bajnokság, ausztria és svájc

1. negyeddöntő

Portugália-Németország 2-3 (1-2)
Bázel, St. Jakob-Park, 39 730 néző. Vezette: Fröjdfeldt (svéd)
Gól: Nuno Gomes (40.), Helder Postiga (87.) illetve Schweinsteiger (22.), Klose (26.), Ballack (62.)
Portugália: Ricardo – Bosingwa, Ricardo Carvalho, Pepe, Paulo Ferreira – Petit (Helder Postiga, 74.), Joao Moutinho (Meireles, 31.) – Deco – Simao, Cristiano Ronaldo – Nuno Gomes (Nani, 67.). Szövetségi kapitány: Luiz Felipe Scolari
Németország: Lehmann – A. Friedrich, Mertesacker, Metzelder, Lahm – Rolfes, Hitzlsperger (Borowski, 73.) – Schweinsteiger, Ballack, Podolski – Klose (Jansen, 89.). Megbízott szövetségi kapitány: Hans-Dieter Flick

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik