Élet-Stílus

Újabb változás a bolygó-nevezéktanban

admin
admin

2008. 06. 16. 09:32

Úgy tűnik ismét feljön a Plútó csillaga. A Nemzetközi Csillagászati Szövetség a napokban új bolygókategóriát hozott létre. Ezáltal a két évvel ezelőtt törpebolygóvá lefokozott Plútó, immár egy új bolygótípus, a plutoidák névadója lett.


A Nemzetközi Csillagászati Szövetség (IAU – International Astronomical Union) a napokban tartotta ülését Oslóban, melynek egyik jelentős döntése volt az ún. plutoidák bolygótípus fogalmának megalkotása. Ez két éven belül immár a második kategóriaváltást eredményezi a Plútónál.

Az IAU 2006-ban lefokozta a Plútót, így az addig kilencedik bolygóként számon tartott égitest két éve törpebolygóként létezett. Az akkori döntés nem volt meglepő, hiszen a tudósok régóta vitatkoztak arról, hogy a Plútó bolygónak számít-e vagy sem.

A Plútó sorsa akkor pecsételődött meg, amikor 2005-ben felfedezték a tőle távolabb lévő, ám nagyobb UB313 (Xena) nevű bolygót. A csillagászati technológia fejlődése azt vetítette előre, hogy egyre több, a Plútóhoz hasonló méretű égitest felfedezése révén Naprendszerünk bolygóinak száma idővel akár több tucatra is nőhet. Ezt próbálták kiküszöbölni az új osztályozással. A 2006 augusztusában történt lefokozás miatt, a hivatalos meghatározás szerint, egészen mostanáig a Naprendszert nyolc nagybolygó és három törpebolygó – a Mars, a Xena valamint Mars és Jupiter közötti kisbolygó öv legnagyobb képviselője, a Ceres – alkotta.

Még csak két plutoida van (Forrás: BBC News)

Még csak két plutoida van (Forrás: BBC News)

A napokban hozott döntés tovább módosította a helyzetet. Az újonnan bevezetett bolygótípus, a plutoidák, minden olyan bolygóra vonatkozik, amely a Neptunuszon kívüli pályán kering a Nap körül, és tömege valamint tömegvonzó képessége elegendő ahhoz, hogy más égitesteket befogjon. A meghatározás szerint a plutoidák körül keringő égitestek nem minősülnek plutoidának, még a nagy méretűek sem.

„A Plútó most az égitestek egy új csoportjának prototípusa lett” – mondta Catherine Cesarsky, az IAU elnöke. A plutoidákhoz a névadón kívül jelenleg még csak egy égitest, az Eris tartozik. Közös jellemzőjük, hogy habár mindketten a Nap körül keringenek, túl kicsik ahhoz, hogy bolygónak nevezhessük őket. A Plútó a maga mintegy 2300 kilométeres átmérőjével még a holdunknál is kisebb, ez utóbbi átmérője ugyanis mintegy 3500 kilométer. A plutoidák tömege viszont elegendő a megfelelő gravitációs tér kialakulásához, és ezáltal más égitestek befogásához.

A másik plutoida, a 2003-ban felfedezett Eris a Plútótól távolabb, a Kuiper övben található, és nagyobb mint az ex-bolygó. A csillagászok szerint az új felfedezések révén a jövőben várhatóan további tagokkal gyarapodik ez a bolygócsoport. A módosítás következtében viszont a Ceres továbbra is törpebolygó marad, vagyis nem került a plutoidák közé, ugyanis keringési pályája a Neptunuszon belül van.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

CHICAGO, IL - AUGUST 13: Four-year-old Leo Griffin leaves a protest against the alt-right movement held to mourn the victims of yesterdays rally in Charlottesville, Virginia on August 13, 2017 in Chicago, Illinois. One person was killed and 19 others were injured in Charlottesville when a car plowed into a group of activists who were preparing to march in opposition to a nearby white nationalists rally. Two police officers were also killed when a helicopter they were using to monitor the rally crashed.   Scott Olson/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.