Élet-Stílus

Cech hibája megpecsételte a csehek sorsát

Koller és Plasil találataival már két góllal vezetett a cseh válogatott Törökország ellen, de az utolsó 20 percre teljesen kiengedett, és ez megbosszulta magát. A máskor oly biztos Petr Cech bakizott, Nihat két perc alatt megfordította az elveszettnek hitt meccset, és nyolc közé lőtte a törököket, ahol a horvátok várnak.

A csehek és a törökök egymás között döntötték el, hogy ki jut tovább a nyolc közé az A csoportból a biztos első portugálok mellett. Mivel a cseh és a török válogatott azonos pontszámmal, gólkülönbséggel és rúgott góllal állt a négyesben (sorrendben ezek rangsorolnak), az európai szövetség (UEFA) idevonatkozó szabálya szerint döntetlen esetén – a kilencven perc után – büntetőpárbaj döntött volna. Nem sok hiányzott hozzá, de ne szaladjunk ennyire előre…

Hihetetlen feszült hangulatban kezdődött a mérkőzés, a törököknél Mehmet Topalt már öt perc elteltével figyelmeztette a túl sokat szereplő, és nem egyszer hibázó svéd játékvezető. Az első negyedóra egyértelműen a cseheké volt, de Karel Brückner csapatának a játéka tökéletesen kiszámítható volt.

A török védők jól felkészültek Jan Kollerből, a csatár fejére ívelt labdákat különösebb nehézségek nélkül hatástalanították. A 11. percben mégis a rutinos támadóé volt a mérkőzés első helyzete: a lövése jó egy méterrel a kapu felett szállt el. A törökök bő negyedóra elteltével veszélyeztettek először, Tuncay lövése pontosabb volt, mint Kolleré, de Cech-nek nem kellett közbeavatkoznia.

Koller volt a legveszélyesebb cseh (MTI/EPA)

Koller volt a legveszélyesebb cseh (MTI/EPA)

A folytatásban a csehek voltak jobbak, helyzetig azonban csak ritkán jutottak. A kőkemény, helyenként kifejezetten durva meccsen rengeteg volt a játékmegszakítás, aztán Koller révén előnyt szereztek a csehek: a támadó Grygera beadását fejelte a jobb felső sarokba.

A szünetig Koller még kétszer feliratkozhatott volna a góllövők listájára, ám maradt a soványka cseh előny. Nagy lendülettel kezdte a második játékrészt Fatih Terim együttese, a csehek csak pillanatokra tudtak kiszabadulni a szorításból, ám a védelmük jól állt a lábán, s alig több mint negyedóra után növelték előnyüket.

Előbb Koller puskázott el egy ezerszázalékos ziccert, majd Plasil volt eredményes. A középpályán labdát szereztek a csehek, majd a jobb oldalról Sionko lőtt élesen középre, a berobbanó Plasil pedig védőjét megelőzve nyolc méterről a kapuba továbbított.

A társak hiába próbálták vigasztalni Cech-et (MTI/EPA)

A társak hiába próbálták vigasztalni Cech-et (MTI/EPA)

Kétgólos hátrányban úgy tűnt feladta a mérkőzést a török válogatott. A támadók és a középpályások is sétálósra vették a tempót, ám rögtön felpörögtek, amikor Arda a 75. percben Altintop labdáját a jobb alsóba továbbította. A szépítés után teljesen beálltak védekezni a csehek, akik a labdát is csak másodpercekre tudták megszerezni.

A 87. percben érkezett el a mérkőzés fordulópontja: Cech nézett el csúnyán egy könnyűnek tűnő beadást, és a kezei között átcsúszó labdát Nihat közelről a hálóba kotorta. A világ legjobbjai között számon tartott portás alig ocsúdott fel a sokkból, amikor ismét a kapujában táncolt a labda. Nihat egy remek kiugratás után a tizenhatos vonaláról gyönyörűen csavart a hosszú felsőbe.

Ezzel még nem volt vége a meccsnek. A török kapu előtti kavarodás után Koller felöklelése miatt a játékvezető kiállította Volkan Demirelt. Több cseréje már nem volt Fatih Terimnek, ezért Tuncay állt be a kapuba, de védenie már nem kellett. A törökök negyedóra alatt megfordították az elveszettnek hitt meccset, és készülhetnek a horvátok elleni negyeddöntőre.

Nyilatkozatok

Fatih Terim, a török válogatott szövetségi kapitánya: “Üzenek az országnak, és arra biztatom az embereket, menjenek az utcákra, ünnepeljék ezt a győzelmet, használják ki az alkalmat. Már a svájciak elleni mérkőzés után mondtam, hogy emlékezni fognak ránk. Ma újra ezt mondom.”

Karel Brückner, a cseh válogatott szövetségi kapitánya: “A Kollerre épített támadójátékunk nagyon jól működött, de aztán túlságosan visszahúzódtunk. A játékosaim rosszul kezelték a helyzetet, a védelem bal oldala a mérkőzés utolsó periódusában gyengélkedett, így pedig lehetetlen volt tartani magunkat. Három percre voltunk a negyeddöntőtől, hihetetlen, hogy így kaptunk ki. Sok hosszú éjszaka kell majd, mire feldolgozom a történteket.”

13. európa-bajnokság, ausztria és svájc

A csoport, 3. forduló:

Törökország-Csehország 3-2
Genf, Stade de Geneve, V.: Peter Fröjdfeldt (svéd)
Gól: Arda (75.), Nihat (87., 89.), illetve Koller (34.), Plasil (62.)
Piros lap: Volkan (92.)

Törökország: Volkan Demirel – Hamit Altintop, Emre Güngör (Emre Asik 63.), Servet Cetin, Hakan Balta – Tuncay Sanli, Mehmet Topal (Kazim Kazim 57.), Mehmet Aurelio, Arda Turan – Semih Sentürk (Sabri Sarioglu a szünetben), Nihat Kahveci

Csehország: Petr Cech – Zdenek Grygera, Tomas Ujfalusi, David Rozehnal, Marek Jankulovski – Libor Sionko (Stanislav Vlcek, 84.), Jan Polak, Marek Matejovsky (David Jarolim 39.), Tomas Galasek, Jaroslav Plasil (Michal Kadlec 80.) – Jan Koller

A csoport másik meccsén:
Svájc-Portugália 2-0
Gól: Yakin (71., 83.)

Végeredmény:
1. Portugália 6 pont (5-3), 2. Törökország 6 (5-5), 3. Csehország 3 (4-6), 4. Svájc 3 (3-3)

Az első két csapat jutott a nyolc közé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik