Élet-Stílus

Debrecen újragondolja a kommunizmust

admin
admin

2008. 06. 13. 11:40

Gondoljuk újra a kommunizmust! - kiáltottak fel a debreceni Modem múzeum művészettörténészei, így az idei nyáron több olyan tárlatot is rendeznek, ahol a kommunizmus és a „létező szocializmus” kerül a kiállítóterekbe: a tárgyak a kor lenyomatai, akár szeretjük őket, akár nem, a történelmünkhöz tartoznak.

Ami biztos, az ötlet indulatokat is fog kavarni, hisz Magyarországon a szocialista realizmus a politika eszköze volt arra, hogy Rákosi Mátyás és kollégái ideológiailag is legitimizálják a szovjet terrort. A korszak nagyon is él, hisz nincs olyan család e kis honban, akit ne érintett volna az ötvenes évek atmoszférája, ne lenne egy története a kommunista ideológia hétköznapjaira. Él, hisz ebben a társadalomban eddig nem sok erő volt arra, hogy szembenézzen a közeli múltjával. A Modem sincs könnyű helyzetben, amikor szocreál kiállításokat rendez: vagy feltárja a korszak valamennyi társadalmi, történeti, művészeti sajátosságát, vagy meglovagolva a retro iránti nosztalgiadivatot, tingli-tangli közönségbarát tárlatokon, Bambit kortyoló, a szép jövőre elhivatott, sztahanovista, lódenkabátos, csillogó szemű füttyös kalauzokat akasztgat a kiállítóterekbe.

Az elvekkel soha nincs baj

Képgaléria

Képgaléria

Kétség kívül igaz, a szocialista realizmus ma nincs a helyén kezelve, sem a művészetben, sem a társadalomban. Még csak néhány éve volt, amikor a rendszerváltás utáni önkormányzatok legfontosabb problémája abban merült ki, hogy eltűntessék a közterekről a kommunizmus köztéri nyomait. Ennek az ostoba, bár ideológiailag érthető buzgóságnak a sok kő- és bronz szoborszemét mellett remek alkotások – többek közt Vargha Imre szobrai – is áldozatul estek.

A tárgyak „tehetetlenek”, egy kor lenyomatai, akár szeretjük őket, akár nem, a történelmünkhöz tartoznak. Gond akkor van, ha a tárgyak a politika eszközeivé válnak. A szocreál – mint művészeti kategória – legalább annyira ártalmatlan, mint az impresszionizmus. Az elvekkel emiatt soha nincs is baj, a probléma akkor kezdődik, ha az ideológia és a politika a művészetet használja önreprezentációra, az ostoba tömegek „átprogramozására”. A szocreál pedig ettől a politikai törekvéstől nehezen tudja függetleníteni önmagát.

A hős fogaskerék

A szocreál, bármilyen hihetetlen, nagyjából százéves művészeti irányzat. 1905-ben Lyka Károly – a kor egyik legjobb művészeti szakértője – megjelent írásában a szociálista művészet jelenségét elemzi. 1908-ban Bölöni György, műkritikus a „proletárművészet” kifejezést használja a Népszavában, egy a francia szocialista művészekről írt cikkében. 1919-ben Uitz Béla pedig egy forradalmi és szociális világnézetű művészet eljövetelét prédikálta.

Képgaléria

Képgaléria

Ekkor még a szocreál egy haladó és progresszív szellemi irány volt, ösztönzőleg hatott a művészetre. 1934-ben Magyarországon megalakult a Szocialista Képzőművészek Csoportja, amely az 1936-os kiállításukon meghirdette az „újrealizmust”. A polgári individualista realizmussal szemben a társadalmi realizmus, a szocialista realizmus irányait festették vászonra. A szocreál itt még nem körülhatárolható, inkább a marxista-leninista esztétika elveiből építkező alkotói módszer. Célja a kommunista társadalom építésének történelmi dokumentálása, a munkásosztályban megtestesülő új embertípus heroikus küzdelmének megörökítése. A szocialista realizmusnak több nyugati ikertestvére is van: Diego Rivera művészete (Mexikó – Franciaország – Egyesült Államok), a nemzeti szocialista (náci) építészet és szobrászat. A szocialista realista ember olyan, mint egy fogaskerék a gépezetben: kicsi, szürke hős, akinek a kezében nem kard van, hanem síp és vasúti forgalmi tárcsa, ezekkel küzd az imperializmus ellen.

Előre a sztálini úton

A szocialista realizmus 1948 után brutálisan jó táptalajra talált Magyarországon. A „kissztálin” Rákosi Mátyás a szovjet minta szerint szabályos háborút indított mindenki ellen, aki nem volt kompatibilis az új ideológiával. Hódított a „népi demokrácia” az irodalomban, a képzőművészetben, az építészetben, a hétköznapi életben. A haladó művészeti irány egy áloptimista giccs lett, mint Felekiné Gáspár Anni Füttyös kalauznő (1950) című festménye.

Az újrealizmus keresztes lovagjai 1949-ben rendezték meg a Műcsarnokban az első nagyszabású kiállításukat. A Magyar Dolgozók Pártja főideológusa, Révai József népművelési miniszter megnyitó beszédében javasolta, hogy a magyar festők „immár ne Párizsra, hanem Moszkvára vessék vigyázó szemüket”. 1950-ben a Magyar Képzőművészeti Kiállításra már vörösbe borultak a vásznak és a művészek, gigantikus bányász és olvasztár bronzszobrok mögül kukucskálva keresték a hatlom kegyeit.

A kiállítás alaphangulatát Pór Bertalan Sztálin-, Pátzay Pál Lenin-, és Ék Sándor Rákosi-portréi teremtették meg, a pontot az „i-re” Benedek Jenő: Mit láttam a Szovjetunióban? című képe tette fel.

A kötelező optimista jövőkép

Ettől az évtől évente megrendezték a magyar képzőművészet szocreál seregszemléjét. Néhány – kommetár nélküli – cím a kiállításokból: Bernáth Aurél: Sztálinvárosi kikötő, Szabó Vladimir: Dózsa népe, Szentgyörgyi Kornél: Harc a monitorok ellen, Bán Béla: Kónyi elvtárs, a Ganz Villamossági sztahanovistája, Imre István: Gyapotszüret, Domanovszky Endre: Magyar parasztküldöttség a Szovjetunióban, Oláh Sándor: Brigádvezető nő, Konecsni György: Szabad Nép – a dolgozók legjobb újságja, Mikus Sándor: Sztálin. Ez utóbbi szobrot a népharag 1956-ban ledöntötte, és darabokra szedte.

Képgaléria

Képgaléria

A személyi kultuszt megbélyegző XX. szovjet kommunista pártkongresszus után puhult a diktatúra. Az 1956-os forradalmat követően „cizelláltabb” lett a rendszer és a kultúrpolitika. 1949-ben a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége alapszabályából már törölték, hogy a tagoknak a szocialista realizmus elvei szerint kell alkotni. Az 1960-as évek közepétől Kádár János szózata szerint „aki nincs ellenünk, az velünk van”elve alapján Aczél György döntötte el, ki a tűrt-tiltott-támogatott művész, és mi a hasznos műalkotás a társadalom számára. Akinek ez nem tetszett, az kereshetett új hazát magának. A magyar szellemi élet egy része ezt meg is tette…

Debrecenben mindenesetre tesznek egy kísérletet a szocreál új kontextusba állítására. A Modembe beköltözött Rákosi, Lenin és Sztálin. A július 10-én nyíló tárlaton több mint száz festményt és szobor kerül a közönség elé. Ezt követően július 24-én nyílik a „Hétköznapi kommunizmus” című tárlat, amelyen a Magyar Távirati Iroda fotóarchívumában őrzött, digitalizált képeket és plakátokat mutatnak be. Augusztus 7-től a „Beszédes képek” című kiállításon az 1950-es évek karikatúráiból és képregényeiből nyílik válogatás. Augusztus 14-én pedig „Lenin visszamegy a sírba?” címmel az orosz SzocArt műveiből rendeznek kiállítást, immár nem a démonizált, hanem az iróniával, a humorral bemutatott szocializmus elevenedik majd meg.

Modemes kiállítások a szocializmus művészetéről

Szocreál – Festészet a Rákosi-korban
2008. július 10 – november 7.

Hétköznapi kommunizmus
2008. július 24 – október 26.

Beszédes képek
2008. augusztus 7 – október 26.

Lenin visszamegy a sírba? – orosz szocart
2008. augusztus 14 – november 16.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Barcelona, 2017. augusztus 17.
A terrortámadásban használt furgon közelében rendõrök Barcelonában 2017. augusztus 17-én, miután a fehér furgon a járdára hajtott és járókelõket gázolt el a katalán fõváros Las Ramblas negyedében. Legalább tizenkét ember életét vesztette, mintegy nyolcvanan megsebesültek. (MTI/AP/Manu Fernandez)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.