Élet-Stílus

Svájc siratja a kiesést

A svájci média alapvetően elkeseredetten rögzítette a házigazdaként különösen fájdalmas tényt, hogy a csapat elsőként esett ki az Európa-bajnokságon.

A társházigazda svájciak a csehek (0-1) után a törököktől (1-2) is kikaptak, így nem juthatnak tovább az A jelű csoportból.

A túlságosan is korai kiesés miatt érzett országos futballgyászt híven adta vissza a Tribune de Geneve című lap, amelynek címoldala öles betűkkel azt közölte, hogy „Törökország romba döntötte a svájci álmokat”, majd ekként folytatta az önsajnálatot: „Viszlát 2008-as Európa-bajnokság, Svájc elvesztette illúzióit”. „A lehető legrosszabb forgatókönyv valósult meg” – szólt bús summázat az újság hasábjain.

A szurkolók is megkönnyezték a kiesést (MTI/EPA)

A szurkolók is megkönnyezték a kiesést (MTI/EPA)

Még hangzatosabb a Le Temps, amely némi képzavarral így fogalmazott: „Nemzeti csapatunk őrült álmát vízbe fojtotta a a bázeli stadionra zúduló aljas felhőszakadás”, arra utalva, hogy szinte végig szakadó esőben játszott a két csapat a bázeli központi stadionban. A legnépszerűbb napilap, a Le Matin hasonló metaforát választott tudósítása címéül: „Svájc vízbe fulladt”, majd a következőket írta: „A csuromvizes pályán Törökország válogatottja keresztre feszítette Svájcot”.

—-Hurráoptimizmus a török lapokban—-

Határtalan lelkesedéssel kommentálták a török lapok, hogy a válogatott a második csoportkörbeli mérkőzésen 2-1-re legyőzte a társrendező svájciakat a labdarúgó Európa-bajnokságon.

A Hürriyet szerint a portugáloktól elszenvedett 2-0-ás vereséget követő diadallal kezdődött meg igazán az Eb a csapat számára, amely egyszersmind rendezte a számlát Svájccal a 2006-os vb selejtezőjében elszenvedett kudarcért. Semih Sentürk gólja még csak az első török találat volt a tornán, Arda Turané pedig máris az ünneplés kezdetét jelentette – ujjongott a cikk szerzője.

A Milliyet röviden csak feltámadást emleget: az egész országot lehangoló nyitómeccs után a nemzeti együttes 70 millió embernek szerzett feledhetetlen estét. “Gyerünk, fiúk! A portugálok ellen alaposan ránk ijesztettetek, de most már verjétek meg a cseheket is, aztán mulassunk együtt!” – tüzelte Fatih Terim legénységét az újság.

A Cumhuriyet már a rózsás távlatokat taglalta “Megnyílt az út Bécs felé” című anyagában. A lap kiemeli, hogy sem a rá nehezedő nyomás, sem a szakadó eső nem tántorította el a válogatottat, amelynek így jelentősen megnőttek az esélyei a negyeddöntőbe való bejutásra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik