Élet-Stílus

Már forgatják Dan Brown újabb bestsellerét

Megkezdődött Dan Brown Angyalok és démonok című regénye filmváltozatának forgatása Rómában. A Tom Hanks és Ayelet Eurer izraeli színésznő főszereplésével készülő filmnek első jeleneteit a Vatikán szomszédságában, az impozáns Piazza del Popolón veszik fel.

A filmet az Oscar-díjas Ron Howard rendezi, aki már Brown „A Da Vinci-kód” című filmjét is rendezte. Az 51 éves hollywoodi filmszínész ezúttal is Robert Langdon professzort alakítja, és akárcsak A Da Vinci-kód, ez a film is egy gyilkossággal kezdődik. Az áldozat ugyan nem a párizsi Louvre igazgatója, hanem egy Genfben élő atomtudós, aki azelőtt teológusként dolgozott. A tettes kiderítése végett Langdon fogadott lányával, Vittoria Vetrával együtt Rómába utazik, és ott nyomára akad egy titkos szövetségnek, amelynek célja a Vatikán elpusztítása.

A forgatás néhány hét késéssel kezdődött az amerikai film- és televíziós szerzők sztrájkja miatt. A tervek szerint négy hónapig tart, és helyszíne az Egyesült Államok mellett főleg Róma és annak környéke – a Piazza del Popolo, a Piazza Navone, a Szent Péter tér és a Fiumicino repülőtér.

Az „Angyalok és démonok” előreláthatólag 2009 tavaszán kerül bemutatásra a mozikban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik