Élet-Stílus

Gatlinnak nem kegyelmeztek

admin
admin

2008. 06. 07. 08:23

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) helybenhagyta Justin Gatlin négyéves eltiltását, így az olimpiai bajnok sprinter nem indulhat Pekingben.

A CAS két napig hallgatta meg az amerikai vágtázót New Yorkban, a kihallgatás csütörtökön ért véget. Majd pénteken a döntés is megszületett az ügyében: az ítészek helybenhagyták a négyéves eltiltását, így nem versenyezhet a pekingi olimpián.

A 25 esztendős Justin Gatlint visszaesőként januárban – visszamenőleg – négy évre, 2010. május 24-ig tiltották el, és ezt a határozatot februárban támadta meg az atléta.

Csak 2010-ben térhet vissza (freewebs.com)

Csak 2010-ben térhet vissza (freewebs.com)

A fellebbezéssel azt akarta elérni, hogy a büntetést az első doppingvétségeknél szokásos két évre csökkentsék, 2001-es első lebukása után ugyanis bebizonyosodott, hogy a tiltott anyag egy olyan gyógyszerrel került a szervezetébe, amelyet gyermekkora óta húzódó betegsége miatt szedett.

A 2006-ban ismét vétkező Gatlin abban reménykedett, hogy egy számára pozitív ítélet után részt vehet a június végi-július eleji amerikai olimpiai válogatón – de erről a tervéről letehet…

Életveszélyes lehet az edzés

Elképzelhető, hogy magas vérnyomása miatt nem vehet részt az olimpián Franka Dietzsch háromszoros világbajnok német diszkoszvető. “Azt mondták az orvosok, hogy ilyen vérnyomással az életemmel játszom, ha nem hagyom abba az edzéseket” – mondta Dietzsch. “Sajnos senki sem tudja, mennyit kell kihagynom. Ha nem jön rendbe a vérnyomásom, akkor sajnos nem tudom vállalni az olimpiai szereplést.”

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

kiadó (kiadó)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.