Élet-Stílus

A gyerek nem akadály

Nem mindenhol feszül egymásnak a dolgozó és a munkáltató: jó néhány munkahelyen megoldották a gyesről visszatérők problémamentes visszavételét, a részmunkaidőt vagy akár a távmunkát.

A gyesről visszatérőknek akkor is lehetővé teszik a részmunkaidős foglalkoztatást, ha azt megelőzően teljes munkaidőben dolgoztak – mondta a FigyelőTrendnek Sélei Annamária, a dm Kft. személyzeti vezetője. Gyakori, hogy a dolgozó a gyest követően néhány hónapig 5–6 órában dolgozik, s csak ezt követően vállal nyolcórás munkavégzést. Ugyanakkor 4, 5, 6 vagy 7 órában is dolgoznak munkatársak középvezetői szinten, illetve az eladó-pénztárosok, a takarítók, a raktárosok és az üzletvezető-helyettesek közül is többen.

Ezzel megvalósul egyfajta job sharing is, hiszen az üzletekben mindennapos, hogy egy nyolcórás pozíciót ketten töltenek be. „Ha jól át tudják adni egymásnak az információkat, illetve a vezető is figyel arra, hogy minden kollégát tájékoztasson az aktualitásokról, akkor gördülékenyen megy az állásmegosztás is” – állítja Sélei Annamária. A rugalmasságra szükség is van: a Legjobb Női Munkahely-címmel kitüntetett cégnél az 1820 dolgozó döntő része nő, s közülük 237-en kapnak jelenleg is valamilyen anyasági ellátást.

A gyerek nem akadály 1

Ennél jóval kevesebb nő dolgozik az információbiztonsággal és adatmentéssel foglalkozó Kürt Zrt.-nél, közülük jelenleg három kismama. „Lehetőséget adunk a szülés előtti időszakban részmunkaidős munkavállalásra, illetve távmunkára” – mondja Csuba Dea, a Kürt marketingigazgatója. Ha a kismama otthonról (is) akar dolgozni, a távmunkához szükséges infrastruktúrát, az internetelérést és a távoli kapcsolatot is megoldják. Ugyanilyen rugalmasan, fokozatosan „vezetik vissza” a kisgyermekes anyukákat a munkába: eleinte távmunkában, majd heti kétnapos, végül teljes munkaidőben foglalkoztatják őket.

Másfél évig otthon
Csuba Dea szerint az adminisztratív, illetve önálló munkavégzést igénylő munkák esetében jól kivitelezhető az otthonról végzett munka, ám a vezetőknél nem: „Egy csapat nem maradhat hosszú távon vezető nélkül, úgyhogy a magas beosztásból távozókkal a szülés előtt megtervezzük helyettesítésük és visszatérésük pontos kereteit.” Hasonló a helyzet a dm-nél is: a felső- és a középvezetőknél nem jellemző a távmunka, bár alkalmanként meg tudják oldani. Viszont részmunkaidőben betölthető a felsővezetői poszt is, az egyik, gyesen lévő cégvezetőt hatórás kolléga helyettesíti.

Mi micsoda?
Távmunka: infokommunikációs eszközök segítségével, a
munkáltató telephelyétől-székhelyétől fizikailag távol végzett munka.
Tehát nem csak otthon végezhető, hanem például teleházban is – ilyen
működik már Örkényben. Jellemzően alkalmazotti viszonyban végzik.

Job
sharing
(állásmegosztás): egy teljes munkaidős állást két ember tölt
be, akik közösen és egyenlő mértékben vállalnak felelősséget a munka
elvégzéséért. Elméletben kettőnél többen is végezhetik.

Az az ideális, amikor a leendő anyuka kiválaszthatja helyettesét, és a betanításában is segít. A Kürtnél például a hr-vezető szülés előtt kiválasztott helyettese határozott idejű szerződéssel dolgozott. Ha a kismama nem tudja előre megmondani, mikor és hogyan szeretne visszatérni, akkor viszont új embert vesznek fel. A drogéria üzleteiben is határozott időre vesznek fel helyettest, a középvezetői szinten viszont inkább szétosztják a feladatokat. „Az elmúlt években jellemzően 1–1,5 év után visszajöttek a kollégák – mondja Sélei Annamária. – Ez nem a vállalat nyomása, hanem munkaerő-piaci tendencia. Az azonban mindenképpen pozitívum, ha a kismama előre tudja, meddig akar otthon lenni.”

Laptoppal a kertben
Csakhogy nem mindenki tud újra munkába állni: vagy azért, mert megszűnt a cég, a munkakör, vagy képtelen összeegyeztetni a munkaidőt például az óvoda nyitva tartásával. Multinacionális cégek jellemzően elvárják a legalább tízórás munkaidőt, de egy néhány alkalmazottat foglalkoztató élelmiszerboltban is megszokott a 10–12 órás munka. Egy budai boltban úgy könnyítettek a két kisgyermekes alkalmazott helyzetén, hogy a két műszak helyett egyet vezettek be – kétnapi váltással. A két nap munka–két nap otthon munkarenddel megspórolják az utazást.

Fodorné Tóth Krisztina az otthoni munkát választotta. „Megszűnt a tanszék, ahol dolgoztam, nekem pedig olyan munkakört ajánlottak fel, amelynek nem családbarát az időbeosztása, és kevesebb fizetésért olyan feladatokat kaptam volna, amelyekhez sem képzettségem, sem hajlamom nincs” – mondta el a FigyelőTrendnek a kétgyermekes anya. Jelenleg tanít, kutat, szerkeszt, honlaptartalom-elemzést végez, és dolgozik civil szervezeteknek is, például a MINőknek (Magyar Internetező Nők Egyesülete) és a NőTárs Alapítványnak. Egyelőre hosszú távon is csak részleges „bejárós” munkát tud elképzelni.

A távmunka azonban a hozzáálláson is múlik: hiányoznak-e a közös ebédek a kollégákkal, vagy akár csak a kávészüneti pletykák? „Én szívesen vagyok egyedül, és minimális a csillogási és szereplési igényem – mondja erre Fodorné Tóth Krisztina. – Vezetői ambícióim sincsenek, nekem tökéletesen megfelel a távmunka terén elérhető horizontális, szakértői karrier.”

Bizonyítási vágy
A hr-es félelmet, hogy sokat lesz beteg a gyermek, ellensúlyozza a tettvágy, amivel a gyesről visszatérők belevetik magukat a munkába. Az 1–3 vagy többéves szünet ugyanis éppen elég arra, hogy hiányozni kezdjen a munkahely, a felnőtt-társaság és a karrier. „A felelősségvállalás és a több dologra figyelés képessége látványosan fejlődik egy kismamánál – osztja meg velünk tapasztalatait Sélei Annamária. – Ha visszatér a munkába, talán könnyebben szervez és gyorsabban megoldja a problémákat.”

Egybecseng ezzel az, amit Fodorné Tóth Krisztina mond: „Sokkal fegyelmezettebbnek kell lennem a munka szervezésénél, mivel kevesebb idő áll egyszerre rendelkezésemre, mint ha egy irodában ülnék. Cserébe sokkal hatékonyabb vagyok, ahhoz pedig a babázós évek alatt hozzászoktam, hogy nem mászkálok oda és akkor, ahova és amikor akarok – amúgy ez bejárós munkánál sem lenne másképp.”

Miből lesz a konfliktus?

Már jóval a terhesség bejelentése előtt
elkezdődhet azzal, hogy a jelölt az állásinterjún azt mondja, nem akar
gyermeket, miközben már lehet, hogy terhes is – ilyen esetről hazai
fejvadászok is beszámoltak.

Amint kiderül a terhesség, néhány
kismama azonnal táppénzre megy – igaz, sokszor azért, mert a munkáltató
sem elég rugalmas, nem könnyít a munkáján, vagy változtat az
időbeosztásán. (Egyes esetekben a törvény is szabályozza, milyen munkát
nem végezhet a várandós.)

Érdemes jó előre megbeszélni, hogyan
és meddig tervezi az otthonlétet az anyuka. A legjobb, ha közösen
döntenek a helyettesítésről vagy a feladatok szétosztásáról.

Az
otthoni évek alatt is hasznos, ha a cég tartja a kapcsolatot a
dolgozóval. Be lehet vonni nemcsak a céges rendezvényekbe, hanem akár a
továbbképzésekbe is – így amikor visszatér dolgozni, nem érik
meglepetésként a változások.

A kismamának, aki addig élt-halt a
munkájáért, gyermeke lesz a legfontosabb. Ezt érthető módon nehezen
viselik a cégnél, még akkor is, ha később részben visszaáll a korábbi
rend.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik