Szerelmek és egyéb szenvedélyek a moziban

Erőszakik

Aranyigazság, hogy a vicces filmek miliőjében az angolok tudnak valamit, otthonosak (ugye, az angol humor). Vitán felül áll, hogy az utóbbi idők legjobb, legmorbidabb, és éppen ezért legszórakoztatóbb filmvígjátékait ők készítik. Gondoljunk csak a Vaskabátokra és a Halálos temetésre (oké, utóbbinak a rendezője amerikai: Frank Oz). Ezúttal sincs másként.

Martin McDonagh elsőre olyan filmet írt és rendezett, ami Quentin Tarantino és Guy Ritchie lendületes bemutatkozását idézi. Nem csoda, ha benne eddigi legjobb alakítását nyújtja az ír Colin Farrell, akinek imádnivaló pandanja Brendan Gleeson. A film-sztori szerint Ray (Colin Farrell) és Ken (Brendan Gleeson) életét egy pokoli munka keseríti meg, és amíg az ügy tisztázódik, főnökük (Ralph Fiennes) Londonból a belgiumi Bruges-be küldi őket egy kis pihenőre karácsony környékén. A két bérgyilkos a gótikus építészet és a kanálisok flamand városában próbál alkalmazkodni a turistaléthez, ami Kennek könnyebben, fiatalabb és izgágább pártfogoltjának azonban nehezebben megy. Ken élvezi a város által árasztott nyugalmat, míg Rayt még mindig kísértik a londoni vérontás képei. Miközben főnökük hívását várják, egyre több helybélivel és turistával ismerkednek meg, valamint közelebbi kapcsolatba kerülnek az erőszakos középkori művészetekkel és egy amerikai törpe színésszel, aki Európában forgat művészfilmet.

Természetesen a gyengébbik nem képviselőivel is szorosabb ismeretséget kötnek, különös figyelmet fordítva néhány holland prostituáltra és a Ray fejét elcsavaró titokzatos Chloëra. Végül megérkezik a várva várt londoni telefon, de addigra ez a bruges-i kirándulás igazi élethalálharccá válik a két „szakember” számára. Tartalmas szórakozást kínál ez a film, annak a lehetőségével, hogy kultikus – szállóigékben bővelkedő – filmmé váljon. Mi imádtuk, meleg szeretettel és hidegvérrel ajánljuk.

Karamell

Íme a Vénusz szépségszalon – tudják, Audrey Tautou első mozifilmje – á la Libanon. Nadine Labaki személyes hangulatú (részben ő írta, ő rendezte és „főszerepli” a filmet) szerelmes komédiája fókuszában öt hölgy és egy bejrúti szépészeti bolt szerepel. A főhősnő, Layale, a tetszetős, vonzó fodrászlány egy nős férfi szeretője (hasonló motívumot vitt anno Tautou). Ha a nős ember alkalmi légyottra hívja, képes otthagyni a vendégeit akár vizes hajjal is. Nisrine az esküvőjére készül, legfőbb gondja az, hogyan tudná konzervatív vőlegénye előtt eltitkolni, hogy bizony nem ő az első más nembeli az életében. Ha már a nemek: Rima a sajátjaihoz vonzódik, és szerelmes lesz az egyik vendégükbe. Jamale, a lányok középkorú barátnője, egyedül neveli gyermekeit, és elkeseredett harcot vív az öregedés ellen. A szomszéd szabóságban dolgozik Rose néni, aki egész életét bolond nővére ápolásának szentelte, és akit életében talán először talál meg a szerelem. Labaki mindenféle hölgysorsot vesz a górcsője alá, és igyekszik modern nyelven beszélni egy konzervatív társadalom női problémáiról, amiket persze általában a szőnyeg alá söpörnek. Vígjátéka az úgynevezett „életszerűen” élcelődő mozik közé tartozik, vagyis hogy úgy nevet az ember rajta, hogy legbelül azért egy kis sírás fojtogatja, és tudja, ez a világ azért nincs rendben így (még ha a hősök révbe is érnek). Nagyon nincs.

Szerelem másképp

Tudor Giurgiu fontos mai témát választott: a mássággal kacérkodó szerelmeseket. Alexandra/Alex és Kiki közismerten jó barátnők. Valójában a viszonyuk túllép a barátságon és a szereteten, végzetesen és mély szenvedéllyel vonzódnak egymáshoz. Kiki és Sandu testvérek, alkalmasint sokat veszekednek. Valójában ők is szerelmesek egymásba.
Izgalmas alapanyag. Éppen ezért esik rosszul (nagyon rosszul), hogy ennyire közhelyesen, laposan, mondjuk ki: otrombán lett feldolgozva a történet. A Szerelem másképp néhány pillanatától eltekintve abszolút nem érint meg, mesterkéltsége olyannak hat, mintha ez a film pusztán amiatt született volna, mert a romániai esélyegyenlőségi minisztérium jelentős összegű pályázatot írt ki toleranciára nevelés témakörében (drámák előnyben).

Gyilkosság online

A mozgóképek a moziban és a tévében jó ideje sulykolják, hogy a jelen, pláne a jövő bűnözője a világháló felől érkezik, teszik ezt a sikerültebb A hálózat csapdájától kezdve a gyönge Tűzfalig. Az ügyes kezű rendező, Gregory Hoblit ért a thrillerekhez, valószínűleg, sőt biztos, hogy nem rajta múlott, hogy a Gyilkosság online nem bír kiemelkedni a középszerűből. Igaz, abban a jobbik fajtát képviseli.

Története szerint a sokat látott FBI szervezetében létezik egy ügyosztály, ami az internetes bűnözésre specializálódott: Jennifer Marsh titkos-ügynök társával együtt felfigyel egy weboldalra, aminek az üzemeltetője élőben végez ki egy állatot. Amitől tartanak, nem sokára bekövetkezik, egy pszichopata embereket ejt foglyul, hogy megölje őket. Rab áldozatait kegyetlenül, a legkülönfélébb módszerekkel öli meg, egyenes adásban közvetítve a világhálón. Ördögi tervébe bevonja az internetezőket is: minél népszerűbb lesz a honlapja, minél többen kattintanak rá az oldalra, annál kíméletlenebbül hal meg az áldozata. Marsh ügynök és társai versenyt futnak az idővel, hogy elkapják a sorozatgyilkost, akinek a weboldala természetesen lenyomozhatatlan. A cselekmény árulkodó lapossága ellenére – egy Gyilkos számok-epizód is kidolgozottabb – tartogat izgalmakat, ám ez nem a történet remekmívű voltának, hanem a rendező érdemei mellett a jól teljesítő színészeknek köszönhető.

Guca! (Trombitaverseny)

Biztosra vehető, hogy a balkáni bulizenére vevő – elsősorban értelmiségi – közönségnek lesz füle és szeme Dušan Milić haláltánc-mozijához. Ugye: ihaj, csuhaj, sose halunk meg! Lehet, hogy megkopotton hatnak a hangok, ismerősek a képek (például Emir Kusturica munkáiból), de ez a miliő és ez a muzsika olyannyira magával ragadó, hogy képtelenség ellenállni neki. Nem is kell. Milić – aki 1995-ben végzett a belgrádi egyetem filmkarának rendezői szakán, és többek között rendezőasszisztensként Goran Marković Tito és én című szatíráján serénykedett.

A tehetséges, ifjú trombitás-legény – akit a hazánkban igen népszerű Boban Marković fia, Marko alakít, debütálásképpen – beleszerelmesedik a hasonlóképpen zenészsarj Juliába. A lány apja ellenzi a viszonyt, nem utolsó sorban, hogy a fúnak „olyan fekete a feje” (roma, na). Romeo csak akkor láthatja viszont szíve hölgyét, amennyiben diadalmaskodik az atya fölött a gucsai aranytrombita-versenyen.

A Jagoda, avagy eper a szupermarketben című filmje után Milić újabb bizonyságát adja, hogy ért a „mondanivalós” – fajsúlyosabb – komédiázáshoz, filmje egyfelől sajátos viccelődő átirata, átértelmezése a klasszikus Shakespeare-darabnak, másfelől viszont gyilkos poénoktól tarka rasszizmus-elleni gúnyirat. Kissé ismerős, kopottas frázisai, más szerbiai mozikkal összetéveszthető mozzanatai dacára szerethető alkotás. Jót tesz a szemnek, még inkább a fülnek és a szívnek.