Élet-Stílus

Szávay győzelemmel kezdett a Roland Garroson

A viadal honlapja szerint az elmúlt hónapokban hullámzó teljesítményt nyújtó soltvadkerti fiatal ellenállhatatlanul kezdett a 7-es pálya nyitómérkőzésén. A jóval esélytelenebb, a világranglistán 109. riválisa, a japán Morita Ajumi még be sem melegedett, már 5:0-s hátrányba került.

Ekkor nyerte első gémjét a 18 éves japán játékos, ám ez nem zavarta meg Szávayt, és alig valamivel több mint fél óra alatt 6:1-re behúzta az első felvonást.

Kínkeserves papírforma siker

Eleinte a második szett is egyoldalú küzdelmet hozott, a Vasas játékosa játszi könnyedséggel elvette ellenfele adogatását, de ekkor komoly hullámvölgybe került: 3:0-ról sorozatban öt gémet nyerve fordított Morita, majd 5:4-nél második játszmalabdáját kihasználva kiegyenlített.

Szenvedett a világranglista 109. helyezettje ellen (MTI/AP)

Szenvedett a világranglista 109. helyezettje ellen (MTI/AP)

A harmadik felvonásban Ajumi kezdett jobban, és hamar brékelőnyhöz jutott. Hasonlóan alakult a döntő szett, mint a második, de ezúttal az összesen 11 kettős hibát ütő Szávay fordított vesztes állásból (0:3), és végül egy bréknyi előnnyel, 2:02 órás csatában megszerezte a győzelmet. A második fordulóban a német Sabine Lisicki vagy az orosz Jelena Vesznyina következik számára.

Szávay párosban 9. kiemelt az orosz Dinara Szafinával, a duó első ellenfele – még ismeretlen időpontban – a Stephanie Foretz, Olga Szavcsuk francia, ukrán kettős lesz.

Tarolt Federer

A férfiaknál 17. helyen kiemelt ciprusi Markosz Bagdatisz kiesett a nyitófordulóban, miután kikapott az olasz Simone Bolellitől.

A hazai közönség kedvence, a nyolcadik helyen rangsorolt Richard Gasquet térdsérülés miatt nem állt ki honfitársa, Florent Serra ellen, aki így játék nélkül jutott a 64 közé. A világelső svájci Roger Federer három szettben búcsúztatta az amerikai Sam Querreyt.

Roland Garros
Női egyes, 1. forduló:
Szávay (12.)-Ajumi (japán) 6:1, 4:6, 6:4

További eredmények.

kuerten befejezte

A 31 esztendős sztár – aki 2001 óta súlyos csípőproblémákkal küszködik – három szettben bukta el a francia Henri Mathieu-vel szemben utolsó hivatalos mérkőzését. Korábbi bejelentése szerint ugyanis az idei Roland Garros volt a búcsúversenye, és a folytatásban felfedezőjének, Larri Passosnak a tenisziskolájában kíván dolgozni. “Én vagyok a világ legboldogabb embere. Ez volt az életem, a szerelmem, a hivatásom. Örülök, hogy ennyi ember előtt fejeztem be” – nyilatkozta franciául, könnyeivel küszködve a Gugának becézett klasszis. Kuerten – aki 1997-ben, 2000-ben és 2001-ben nyert Párizsban – 2000-ben 43 hétig vezette a világranglistát, 2002-es és 2004-es csípőműtéte azonban derékba törte a pályafutását. Tizenkét profi idényében 20 tornát nyert meg egyesben, 8-at párosban, és 14 750 088 dollárt gyűjtött össze.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik