Élet-Stílus

A Roma maradt az olasz kupagyőztes

Az olasz bajnoki idény két kiemelkedő csapata, a bajnok Inter és a Roma a fővárosiak stadionjában vívta az olasz kupadöntőt, a címvédő „hazai” csapat megérdemelten nyert.

A zsinórban két, pályán elért bajnoki cím ellenére elképzelhető, hogy a római kupadöntő Roberto Mancini búcsúmeccse is volt egyben – olasz értesülések szerint Jose Mourinho jövő héttől átveszi a milánói klub irányítását.

A hazaiak kezdtek jobban, a vörös-sárgák már az első félórában felülkerekedtek, igaz, helyzeteiket rendre eltékozolták: Giuly fölé lőtt, majd Perrotta elől tisztázott időben Chivu – a másik oldalon Maxwell egy remek egyéni akció után lövéssel kínálta meg honfitársát, Donit.

Mexes pazar lövéssel szerzett vezetést (AP)

Méxes pazar lövéssel szerzett vezetést (AP)

Vucinic helyzetét követően, a 35. percben a Roma megszerezte a vezetést. Pizarro szöglete után az ötös jobb sarkánál keresztbe mozgó Méxes-hez került a labda, s a hátvéd gyönyörű mozdulattal zúdított a bal felső sarokba.

Szünet után is támadásban maradt a Roma, s az 53. percben egy remek Perrotta-Vucsinics kényszerítő után előbbi emelt a kétségbeesetten nyújtózkodó Toldo hálójába. Eldőlni látszott, ám a bajnok megrázta magát, és alig hat perccel később faragott hátrányából egy lecsorgó labdát 24 méterről elemi erővel a léc alá vágó Pelé révén.

A folytatásban Vucinic lövése, és Burdisso fejese jelentett komolyabb veszélyt, de a Roma összességében könnyedén verte vissza ellenfele próbálkozásait, így a bajnoki ezüst után a kupában megvédte címét.

Perrotta lett a meccs legjobbja (ANSA)

Perrotta lett a meccs legjobbja (ANSA)


Olasz-kupa, döntő


Roma-Inter 2-1 (1-0)
Róma, Stadio Olimpico, 60 ezer néző. Vezette: Morganti
Gól: Méxes (35.), Perrotta (53.) illetve Pelè (59.)
Roma: Doni – Cassetti, Juan, Mexes, Tonetto – De Rossi, Pizarro – Giuly (Cicinho, 65.), Aquilani (Panucci, 91.), Perrotta (Brighi, 74.) – Vucinic.
Inter: Toldo – Maicon, Burdisso, Chivu, Maxwell – Zanetti (Crespo, 89.) – Balotelli, Vieira, Cesar (Jimenez, 61.), Sztankovics (Pelè, 46.) – Suazo.

Az elmúlt tíz év győztesei:
2006-2007: Roma
2005-2006: Inter
2004-2005: Inter
2003-2004: Lazio
2002-2003: Milan
2001-2002: Parma
2000-2001: Fiorentina
1999-2000: Lazio
1998-1999: Parma
1997-1998: Lazio

Ajánlott videó

Olvasói sztorik