Élet-Stílus

AC Milan: eldőlt Gattuso sorsa

Gennaro Gattuso, az AC Milan világbajnok középpályása nem igazol a Bayern Münchenhez; mint mondta, Milánóban szeretné befejezni a pályafutását.

Az olasz sajtó csaknem biztosra vette, hogy a 30 éves játékos a nyáron könnyes búcsút int az AC Milannak, sőt, a hírek szerint már meg is állapodott a német bajnok Bayern Münchennel. Ehhez képest Gattuso bejelentette, hogy marad, és már arról beszél, hogy az AC Milanban szeretné befejezni a pályafutását, továbbá minden vágya, hogy egyszer csapatkapitányi karszalagot viselhesse. Hogy mire ez a nagy fordulat?

Nos, a középpályás az ügynökével együtt Adriano Galliani klubelnökkel és Carlo Ancelotti vezetőedzővel tárgyalt, majd Gattuso úgy állt fel az asztaltól, hogy nem megy sehová. Aki arra gondol, hogy némi pluszpénzzel sikerült meggyőzni, téved. „Többször is egyeztettünk, de a pénz egyetlen alkalommal sem került szóba. Voltak kétségeim, de minden kérdést tisztáztunk, ezért aztán úgy döntöttem, itt a helyem” – mondta futballista.

Gennaro Gattuso továbbra is az AC Milanért harcol (Getty)

Gennaro Gattuso továbbra is az AC Milanért harcol (Getty)

„Ennél a klubnál szeretném befejezni a pályafutásomat, 2011-ig, amíg él a szerződésem, biztosan maradok, utána meglátjuk, mi lesz. Büszke vagyok arra, hogy a Milan játékosa lehetek. Csak körbe kell nézni, minden fontosabb trófeát megnyertünk. Nem beszélve arról, hogy nincs nemesebb klub a Milannal, amely egyben egyike a világ legfontosabb egyesületeinek” – pengetett érzelmi húrokat a pályán kőkemény, megalkuvás nélküli harcos.

Gattuso 1999-ben igazolt a milánói együtteshez, amellyel kétszer nyert Bajnokok Ligáját, továbbá a bevételi oldalon bajnoki cím, kupagyőzelem, olasz és európai Szuperkupa-siker (utóbbi kétszer), valamint klubvilágbajnoki győzelem is szerepel.

Gattuso elmondta, minden vágya, hogy egyszer az AC Milan csapatkapitánya legyen.
„Paolo Maldini a kapitány, azután helyettese, Massimo Ambrosini következik, utána pedig én jövök” – tette hozzá az olasz válogatottal 2006-ban világbajnoki címet szerző játékos.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik